Nagyjából idén júliusra körvonalazódott Németország terve azzal kapcsolatban, hogyan segítsen Ukrajnának a fegyverkezésben, ám eddig ez csak relatív előrelépést hozott. Fegyvereket szállítani Oroszország ellen és gázt is kapni Oroszországból a mai kor egyik legnagyobb külpolitikai vállalkozása. Ráadásul a problémán ott csücsül pluszteherként a német társadalom igénye. Egész Európa őket figyeli most fél szemmel.
A februárban kirobbant orosz–ukrán háború elején az volt a terv, hogy Lengyelország, Szlovákia és Csehország már harcot megélt szovjet fegyverekkel látják el Kijevet, míg Németország új típusú nyugati fegyvereket fog adni az ukránoknak. Azonban nyár derekára körvonalazódott: a német fegyverek különböző szempontok szerint érkeznek Ukrajnába.
A helyzet pikantériáját az adja, hogy Németország pozíciója az orosz gázszállításokkal kapcsolatban nagyon megosztó számos szövetségese körében. Olaf Scholz német kancellár helyzete szövetségesei szemléletmódjának függvényévé vált: minél lojálisabb a Kreml felé egy ország, annál oroszellenesebbnek látja a német kancellárt, és nem rest megvádolni fegyverszállítással. Ezzel ellentétben minél inkább ruszofób egy európai partner, annál inkább nehezményezi, hogy nem tesz eleget Oroszország megállításáért.
Németország Európa legnagyobb gazdasága, döntő befolyása van az Európai Unióra, Európa biztonsági kérdéseinek záloga. A NATO, Brüsszel és a transzatlanti szövetség iránti mély elkötelezettség mellett Berlin a G7-csoport egyik vezetője. Ha nem sikerül megfelelő döntéseket hoznia, nemzetközi kapcsolataikon túl saját gazdasága is válságba kerülhet, bár talán a közelgő német recesszió már nem is nagyon kérdés.
Nem könnyíti meg Olaf Scholz helyzetét, hogy hárompárti koalíciót vezet, a Zöldek, a Szabad Demokraták, valamint saját Szociáldemokrata Pártjának egyvelegét. Az orosz–ukrán háború kezdetén a német fellépés kemény volt: néhány nappal Putyin inváziója után Olaf Scholz még saját pártját is meglepte egyes kijelentéseivel. Többször úgy nyilatkozott, hogy az új háború Európában egy korszak végét jelenti. Világossá tette, ez nem akármilyen háború, hanem olyan, amelyet egy nukleáris fegyverekkel rendelkező hatalom vív egy független demokratikus nemzetállam ellen. A kijelentéseket cselekvés is követte: fegyverszállítás Ukrajnába – és ezzel nem kevesebbet vállalt, mint hogy német tankok fognak orosz katonákat ölni –, továbbá a német állam százmilliárd euróval megnövelte védelmi kiadásait.
Az előbbi egyáltalán nem elhanyagolható, számos biztonsági aggályt vet fel. A legnyilvánvalóbb a katonai eszkaláció veszélye, csöppet sem lehet zárójelben kezelni, hogy mindkét ország gyakolatilag nukleáris hatalom.
A „semmi NATO-beavatkozást” Berlinben is hangoztatták. Scholz egyvalamit biztosan nem szeretne: ha úgy emlékeznének rá, mint olyan kancellárra, aki a hidegháborút követően Németországot közvetlen katonai konfrontációba sodorta Oroszországgal. Ha a NATO ki is marad a fegyverszállításból, a putyini értelmezésben Németország célpont lett. Így a kérdés a fegyverszállítások tekintetében az lett, hogy Moszkvának van-e vörös vonala – ha igen, hol – a nyugati fegyverszállításokkal kapcsolatban.
A német külpolitika évtizedeken át olyan elvekre épült, mint a katonai erő alkalmazásától való tartózkodás. Sőt a második világháború utáni német társadalom gyakorlatilag pacifista lett.
Mindemellett egyszerűen tagadhatatlan, hogy a német energetikai szektor teljesen kitett az orosz gáznak, és a fagyos tekintetek ritkán szavaznak regnáló kormányra. Mivel Putyin nem rest fegyverként használni nyersanyagait – ahogy azt az Európai Bizottság elnöke ki is mondta –, demokráciákban ez groteszk ellentmondást okoz:
fegyvert szállítani az ukránokNAK és nyersanyagot kapni az oroszoktól meglehetősen nehéz külpolitikai feladat.
Ha nagyon nyersen kellene bemutatni az első hasábok dilemmáit, talán az igazi probléma ez. És hogy mekkora a dilemma? Németország gázszükségletének 55 százalékát a Kreml biztosította 2021-ben, most pedig a német gázárak várhatóan 71 és 200 százalék közötti mértékben emelkednek majd.
Ez természetesen a német kormánynak is feltűnt, így a legfontosabb prioritás az orosz gázról való leszokás lett. Igen ám, de itt jött a következő probléma: a német kormány a gyorsan emelkedő gázárakkal fut versenyt. A tél közeledtével fenyegető gázhiány miatt komoly kihívással néz szembe. Ráadásul plusznehezék a német gazdaság vállán, hogy Európa gazdasági helyzete – Kelet-Európáé mindenképpen – gyakorlatilag tőle függ.
A dolog további érdekessége, hogy a német kormányban most ott csücsül az a párt, amely a nyolcvanas évektől kezdve atomerőmű-ellenes programjával combosodott meg – ahogy korábban a Nemzeti Közszolgálati Egyetem kutatója lapunknak bemutatta. A nemzetközi elemzők szerint ha nem álltak volna le korábban az atomerőművek Németországban, szinte biztosan kisebb lenne most az orosz függőség. A leállítások a Zöldek politikai sikerei. Ám most ez a párt is politikai vitában találta magát: meghosszabbítsák-e, és hogyan Németország három megmaradt atomerőművének élettartamát? Arról már nem is beszélve, hogy újra dübörögnek a szénerőművek.
A Foreign Affairs nemzetközi kapcsolatokkal foglalkozó szaklap csak reményét tudta azzal kapcsolatosan kifejezni, hogy Berlin szövetségesei felismerik a politikai és gazdasági dilemmák sorozatát, amely most gyötri őket.
Olaf Scholz német kancellár „társadalmi dinamitnak” nevezte az energetikai helyzetet, közfelháborodásra figyelmeztetett, ha a gázárak drasztikusan tovább emelkednek. Közben Robert Habeck német alkancellár és gazdasági miniszter – akit egyébként a Zöldek adnak – azt mondta, hogy Németország „nem fog meghajolni” a putyini nyomás előtt.
Németország jelenleg a gázellátási vészhelyzeti terv második szakaszában van. Ha az ország a harmadik és egyben utolsó fázisba lép, amikor „minden releváns, piaci alapú intézkedést végrehajtottak, de a gázellátás nem elégséges”, a német gazdaságot azonnal súlyos csapás éri a Foreign Policy prognózisa szerint. Németország így gyorsan megállapodást kötött Katarral a cseppfolyósított földgáz (LNG) vásárlásáról az orosz szállítások egy részének kiváltására, és felgyorsította a gáz fogadásához szükséges importterminálok építését. Az elsőnek helyesnek tűnő döntésre azonnal érkeztek a kritikák:
A gázellátás diverzifikálása időigényes, a szárazföldi LNG-terminálok építése akár négy évig is eltarthat és sok pénzbe kerül, mivel a német vevőknek versenyezniük kell a szűkös készletekért más globális vevőkkel, és milliárdokat kell befektetniük az új LNG-infrastruktúrába
– nyilatkozta Maria Pastukhova, az E3G klímaügyi központ politikai tanácsadója.
A kormány eddigi lépései között szerepel az energiabiztonsági törvény új módosítása, amely lehetővé teszi a német kormánynak, hogy ki tudja segíteni az energiavállalatokat. Továbbá az állam harmincszázalékos részesedést szerzett az Uniperben, az ország legnagyobb gázimportőrében. A vállalat hitelkeretét kétmilliárd dollárról gyakorlatilag megötszörözték. Energiatakarékosságot hirdettek, többek között megtiltották a magán-úszómedencék téli fűtését, és a nagy irodaházak használaton kívüli közös helyiségeit fűtés nélkülivé tették. Az önkormányzatok csökkentették a nyilvános uszodai fürdőszobákban a zuhanyzók hőmérsékletét. Számos nagyváros csökkentette közvilágításának időtartalmát. Egy sor intézkedést vezettek be, és a lista csak bővülni fog.
A szakértők szerint ha nem kapnak orosz gázt, komoly gazdasági problémáik lesznek. Ezzel párhuzamosan az átlagpolgárok érzik a magas árakat, és egyre jobban aggódnak amiatt, hogyan fognak boldogulni az elkövetkezendő hónapokban. Feltehetően a német otthonok melege nincs veszélyben, a német kormány szociális segélyekkel készül. Jelenleg a problémák és a dilemmák természete erősíteni kezdték egymást, ám a politika a társadalmi érzelmek játéka, így semmi sem determinált.
(Borítókép: Földgáztároló létesítmény 2022. május 12-én Németországban. Fotó: David Hecker / Getty Images)