Index Vakbarát Hírportál

Nem tudni, mi történik épp a Gazpromnál

2022. szeptember 30., péntek 11:00

A pénteki tőzsdei nyitás után zuhanni kezdtek a Gazprom részvényei.

Magyar idő szerint 9:32-kor 189,42 rubelre (körülbelül 1400 forint) esett vissza a Gazprom orosz energiavállalat részvényeinek értéke egy meredek zuhanás után. Ezáltal az előző napi záráshoz képest

16,36 százalékkal esett a részvények értéke – de nem sokáig.

Ezt követően ugyanis ismét emelkedni kezdett a részvények értéke, és 9:45 percig 217,16 (körülbelül 1600 forint) rubelre erősödött vissza a részvények értéke, ami már csak 4,11 százalékos visszaesést jelentett az előző naphoz képest.

A TASZSZ megjegyezte, hogy a Gazpromnál pénteken tartanak egy értekezletet, amelyen arról határoznak, hogy mekkora osztalékot fizetnek a részvényeseknek a 2022 első fél évében elkönyvelt nyereség után. Elképzelhető, hogy emiatt mozdulhatott meg a Gazprom-részvények árfolyama is, de az is lehet, hogy egy másik péntek délelőtti hír is befolyásolta annak értékét.

Oroszország nyíltan megvádolta a Nyugatot 

A Reuters szerint péntek délelőtt Szergej Naruskin orosz kémfőnök azt mondta: olyan anyagok kerültek a birtokukba, amelyek szerint a nyugati államok szervezhették meg és hajthatták végre az Északi Áramlat elleni szabotázst. A hírügynökség szerint Naruskin nem közölte, hogy milyen bizonyítékuk van erre, holott

ennyire nyíltan még egy magas rangú orosz tisztviselő sem vádolta meg eddig a nyugatot a szabotázs elkövetésével. 

Mindeközben Svédország energiaügyi minisztere pusztán annyit közölt pénteken: a jelek alapján „nagyon valószínű”, hogy egy állami szereplő hajtotta végre a gázvezeték elleni akciót.

Műholdas felvételeken látszik a metánbuborék

A helyszínen még mindig folynak a vizsgálatok, és az ENSZ szakértői nemrég azt is megállapították, hogy valamelyest csökkent annak a metánbuboréknak az átmérője, amely a detonáció helyén keletkezett. Közlésük szerint a buborék átmérője most már „csak” 520 méteres az eredeti 700-hoz képest. 

Az International Methane Emissions Observatory (IMEO) nevű kutatóközpont ezzel kapcsolatban közzétette azokat a műholdas felvételeket is, amelyek a metánbuborékról készültek:

(Borítókép:  Alexander Zemlianichenko Jr. / Bloomberg / Getty Images)

Rovatok