Index Vakbarát Hírportál

Budapesten 35 posta zár be az energiaválság miatt

2022. szeptember 30., péntek 13:07

Harmincöt alacsony forgalmú budapesti postahivatal bezárásáról döntött a Magyar Posta.

A bezárandó posták utolsó nyitvatartási napja október 7-e, péntek – közölte a Magyar Posta pénteken.

A Magyar Posta Zrt. hangsúlyozta, a jogszabályi kötelezettség alapján előírt 66 posta helyett a bezárást követően is 112 posta áll az ügyfelek rendelkezésére Budapesten.

A mostani szankciók okozta európai energiaválságban mindenkinek, a lakosságnak, az állami és nem állami fenntartású intézményeknek, munkahelyeknek is fontos energiatakarékosságban tudatosabban gondolkodnia, cselekednie

– fogalmazott a vállalat.

A digitalizáció segítheti ki a postát

A Magyar Posta számára továbbra is elsődleges szempont a szolgáltatások elérhetősége – írja az MTI. Éppen ezért az elmúlt időszakban számos olyan fejlesztés valósult meg, amelyekkel a postai szolgáltatások már nem csak személyesen, hanem digitális úton is elérhetők.

Emellett a postai szolgáltatások a rendelkezésre álló szolgáltatási helyeken a változások után is magas színvonalon maradnak elérhetőek a budapesti ügyfelek számára.

Budapest polgármestere a túlélésről beszélt szerdán a magyar önkormányzatok napján tartott konferencián, mondván, hogy mindenképp biztosítani kell közszolgáltatásokat reálisabb energiaárakkal.

Több közintézmény kényszerül a bezárásra vagy az összevont működésre: Debrecenben és Győrben egy épületbe költöztetnek több iskolát, Szentendrén bezárhatják a szociális intézményeket, könyvtárat, bölcsődéket és óvodákat, Szolnokon pedig egy bizonyos időszakban lekapcsolják a közvilágítást.

Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter szerint komplett iparágak fognak megszűnni a magas energiaárak miatt.

(Borítókép:  Róka László / MTI)

Rovatok