Index Vakbarát Hírportál

Már jön a beragadt ukrán gabona

2022. október 5., szerda 11:57

Felértékelődött a vasúti szállítás a hazai gabonapiac számára.

Az ukrán gabona afrikai és közel-keleti piacainak eléréséért, az export érdekében újranyitott tengeri folyosó biztosítása mellett, az Európába irányuló szárazföldi útvonalak fenntartása, azok bővítése is rendkívül fontossá vált az idei aszály miatt – hangsúlyozta Feldman Zsolt a HUNGRAIL Magyar Vasút 2022 Konferencián.

Az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára a konferencia hallgatósága előtt tartott előadásában kijelentette: a háborús konfliktus hatással van az élelmiszer-ellátásra, hiszen békeidőben Ukrajna és Oroszország is körülbelül 50-50 millió tonna gabonával és olajos maggal látja el a világpiacot.

Ezért kiemelt jelentősége van annak, hogy a háború ellenére az Ukrajnában megtermelt gabona eljuthasson a világ többi részére, hiszen Észak-Afrika, Közel-Kelet élelmiszer-ellátásában kulcsszerepe van az itteni terményeknek – írja az MTI.

Szolidaritási folyosók

A háború kitörése miatt Ukrajnában ragadt 20 millió tonna körüli mennyiségű tavalyi termés, emellett idén a háborús körülmények ellenére is 25 millió tonnát meghaladó kukoricamennyiségre számítanak. Ukrán beszámolók alapján ebből eddig 3 millió tonna gabonát adtak el a nyugati határokon keresztül, a tengeri folyosón pedig 1,5 millió tonna hagyta el az országot. Vagyis jelentős mennyiségű gabona vár még arra, hogy valamilyen módon kijusson Ukrajnából.

Feldman Zsolt kiemelt jelentőségűnek nevezte a szolidaritási folyosókra vonatkozó uniós akciótervet. Ez a meglévő logisztikai infrastruktúra és felszerelések lehető legjobb kihasználására, a kapacitások lehetőség szerinti bővítése, valamint a kereskedelem folytonosságát biztosító útvonalak számának növelésére vonatkozik. 

A jelenlegi hazai vasúti infrastruktúra hatékonyabb használata érdekében intenzív egyeztetések folytak az elmúlt hónapokban különböző hazai állami és piaci szereplők között. A közös munka hazai és európai szinten jelenleg is zajlik, amelynek köszönhetően a magyar–ukrán határon beérkező áruforgalom mennyisége megtöbbszöröződött az elmúlt néhány hónapban.

Az utóbbi hónapokban átlagosan 120 ezer tonna gabona érkezett vasúton Ukrajna felől Magyarországra, szeptemberben ez a mennyiség elérte a 179 ezer tonnát, amely tranzitárut és hazai piacra érkező terményt is magában foglal.

Az államtitkár elmondása szerint döntés született arról, hogy fejlesztik a záhonyi és eperjeskei térség vasúti infrastruktúráját.

Pótolni a hiányt

A hazai takarmányipar és állattenyésztés, valamint a feldolgozóipar piaci szereplői jelenleg elsősorban ukrán kukoricából pótolják azt a hiányt, amelyet a történelmi méretékű aszály miatt a hazai piacon nem tudnak beszerezni. Feldman Zsolt hangsúlyozta, hogy Magyarország rendkívül nehéz gabonapiaci helyzettel szembesült, hiszen míg kukoricából hagyományosan 3-4 millió tonnát exportálunk a megnövekedett hazai felhasználási igények mellett is, most átmenetileg megfordult a helyzet. Ennek oka, hogy idén 40 százalékos betakarítási szintnél egyelőre nagyságrendileg 3 millió tonna körül várható a kukoricatermés, szemben a korábbi évek 6-8 millió tonnás termésével. Magyarország elemi érdeke, hogy az állattenyésztés és a feldolgozóipar számára szükséges terménymennyiség a mostani rendkívüli időszakban is rendelkezésre álljon, ugyanakkor az átmeneti gabonapiaci nehézségek leküzdése után az érdekünk az, hogy az ukrán gabona- és olajosmag-export teljes mértékben tranzitáruként hagyja el az országot – hangsúlyozta az államtitkár.

Rovatok