Százhúszezer forintos támogatást ad a rászorulóknak tűzifavásárlásra a szekszárdi önkormányzat – döntött csütörtökön a város közgyűlése rendkívüli ülésen.
A tolnai megyeszékhelyen a szociális rendelet szerint eddig két köbméter tűzifát vásárolhattak a nehéz helyzetben lévő embereknek, akik ezúttal készpénzt kapnak.
Gábor Ferenc jegyző előterjesztésében azt írta: azért javasolta a pénzbeli támogatást, mert az önkormányzat köbméterenként 103 ezer forintos árajánlatot kapott a szociális tűzifára, míg a tüzelő hatósági ára magánszemélyeknek harmincezer forint.
AZ INDOKLÁS SZERINT AZ ÖSSZEG ELEGENDŐ KÉT ERDEI KÖBMÉTER TŰZIFA VÁSÁRLÁSÁRA, SZÁLLÍTÁSÁRA ÉS FELDOLGOZÁSÁRA.
A városban 197-en kérték a támogatást, a kérelmezők közül eddig 162 felelt meg a feltételeknek.
Mint arról az Index is beszámolt, a hatósági áras tűzifaprogram mellett a kormány idén is biztosít ingyenesen tűzifát a kistelepülésen élő rászorulóknak. A Belügyminisztérium szociális tüzelőanyag-programjára a kormány ötmilliárd forintot fordít. Nemrég arról is írtunk, hogy ugyan a hatósági ár kedvezőnek tűnik, itt nem érnek véget a költségek, hiszen sok csaló kihasználja a helyzetet.
Nagy István agrárminiszter pár napja közölte: hatalmas az érdeklődés a tűzifaprogram iránt, amely egyes térségekben akár a korábbi évek igényeinek többszörösét jelenti, ezért növelték a termelési kapacitást, továbbá az állami erdőgazdaságok átcsoportosítanak a lakossági igények kielégítése érdekében.