Index Vakbarát Hírportál

Döntött a kormány: előfinanszírozza az áramhálózat-fejlesztéseket

2022. október 28., péntek 10:48

Napjainkban sokkal komplexebb energetikai ellátást kell nyújtani, ezért a hálózat flexibilitása kulcskérdés – mondta az MVM székházában tartott sajtótájékoztatón Steiner Attila, a Technológiai és Ipari Minisztérium energetikáért felelős államtitkára, aki bejelentette azt is, hogy az ország ellátásbiztonságának támogatása érdekében a kormány előfinanszírozza az áramhálózat-fejlesztéseket.

A mostani háborús helyzetben kiemelt figyelem terelődik az energiabiztonságra, folyamatosan felértékelődnek azok az energiaforrások, amelyek belföldön is elérhetők – mondta Steiner Attila. 

„Az ellátásbiztonság növelése nagyon fontos lett, az egyik legfontosabb út az elektrifikáció. Ehhez helyben megtermelt villamos energia mellett olyan hálózat is szükséges, amellyel el tud jutni a felhasználókhoz” – fogalmazott a Technológiai és Ipari Minisztérium energetikáért felelős államtitkára, aki szerint az elektrifikáció megvalósulásához meg kell erősíteni a hazai hálózatokat. 

Ezért a magyar kormány úgy döntött, hogy ezeket a hálózatfejlesztéseket előfinanszírozza.

A döntést a magyar ellátásbiztonsági szempontok miatt üdvözli az államtitkár, megjegyezve, hogy a kormány törekvése, hogy ezzel minél több megújuló energiához nyúlhassanak a felhasználók. „Ezek miatt döntött úgy a kormány, hogy ezt a pénzt hamarabb, az uniós források megérkezése előtt biztosítja” előfinanszírozási formában, ismertette Steiner.

Magyar szuverenitási cél lett

Czepek Gábor, az MVM Csoport elnök-vezérigazgatója arról beszélt, hogy az energiaszuverenitásnak három pilléren kellene állnia:

Ezekhez azonban jelentős beruházásokra van szükség.

„Ebben a feladatban az MVM Csoportnak mint jelentős energiapiaci szereplőnek kiemelten részt kell vállalnia. A megújuló termelő portfóliónk napelemekből és naperőművekből áll. A Nemzeti Energetikai és Klímaterv szerinte kifejezetten ambiciózus, hiszen 2030-ra 6000, 2040-re pedig 12 000 megawatt megújuló energiát kell biztosítani az országban. Ennek elsődleges elemei pedig a napelemek lesznek” – ismertette az MVM Csoport elnök-vezérigazgatója. Ahhoz, hogy ezek megvalósuljanak, megkezdik az uniós forrásból tervezett 70 milliárd forintos fejlesztésnek az előfinanszírozását.

Konkrét intézkedések

Az áramszállításkor az időjárási viszontagságok folyamatos kihívást jelentenek – közölte Alkér Zoltán, az MVM Csoport infrastruktúra vezérigazgató-helyettese, rámutatva, hogy alapvetően egy alaperőműves rendszerre lett kialakítva a mostani hálózat, most viszont azt látják, hogy több ezer helyen kell biztosítani a betáplálási lehetőségeket.

Ehhez bővíteni kell a hálózatot. Komplex beruházási programokat kell végrehajtanunk

– fogalmazott az MVM Csoport infrastruktúra vezérigazgató-helyettese. 

Antal József, az MVM Démász Áramhálózati Kft. ügyvezető igazgatója konkrét fejlesztésként megemlítette, hogy feladatuk az alállomások fejlesztése, valamint annak a megteremtése, hogy lehetővé váljon az energia szállítása az ország déli részéről az északira. Az előbbi területen több mennyiséget termelnek, míg az ország északi részén több az ipari felhasználó. 

(Borítókép: Steiner Attila. Fotó: Kovács Tamás / MTI)

Rovatok