Index Vakbarát Hírportál

Olcsón és sokat is lehetne segíteni a vállalatoknak

2022. november 5., szombat 09:47

A kormány 150 milliárd forintot különített el gyármentésre, viszont az összeg 18 perc alatt elfogyott. Ezzel kapcsolatban a Magyar Szakszervezeti Szövetség és a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetség elnökei elmondták, van olyan lépés, amivel viszonylag olcsón sokat lehetne segíteni a vállalatoknak.

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter jelentette be, hogy a kabinet három új programot indít a hazai cégek támogatása érdekében az energiakrízis közepette. Ezek között a gyármentés is szerepelt, amire 150 milliárd forintot szántak a nagyvállalatok energiahatékonyságát növelő beruházásokra, azonban, amint a jelentkezésre alkalom kínálkozott, ez az összeg alig 18 perc alatt elillant.

Székely Tamás, a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) alelnöke kiemelte, minden olyan támogatási program, ami a munkahelyek megőrzését célozza, fontos.

A Covid alatt is voltak kormányzati intézkedések, de ezek hatásfoka nem volt olyan jó, mint amit reméltek tőle, de ez most más 

– mondta a MASZSZ alelnöke az ATV Start műsorában.

Lakatos Péter, a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetség (MGYOSZ) társelnöke szerint az energiasokk Európát érinti leginkább, ami a kormányok számára kihívást jelent. Hozzátette, hogy valószínűleg technikai hiba okozta, hogy a támogatáshoz 18 percig lehetett csak hozzájutni. A társelnök kizárta a szándékosságot és elmondta, hogy a pályázásban érdekeltek időben értesültek a lehetőségről, így belefértek a jelentkezés szűkös idejébe.

Szijjártó Péter közölte, hogy lesz lehetőség folytatni a  pályázat benyújtását, ha a vállalat jelentkezése félbeszakadt. A jelentkezést az energiahatékonyságot növelő beruházások támogatását célzó gyármentő program keretében tudják befejezni.

A pedagógusokra is futná a kormány büdzséjéből

Székely Tamás úgy becsülte, hogy egymilliárd forint jut egy cégre, de a bérköltség általában 8-9 százalék egy vállalat számára, aki termel, nem pedig szolgáltat.

Továbbá Lakatos Péter kiemelte, hogy van egy büdzsé, amiből a kormány bizonyos intézkedésekre meghatározott összeget tud elkölteni, tehát meg kell nézni, ebben hol helyezkedik el a 150 milliárd.

Székely Tamás szerint ha a kormány figyel és jól kormányoz, ilyen esetekben tud jó döntést hozni. Közölte,

ez az összeg más források tekintetében is előteremthető lenne, például a pedagógusok felé.

Lakatos Péter viszont úgy látja, ez senkinél nem vita, de

a tanároknál több pénzről beszélünk, és ott több évre kötelezi el magát a kormány, most viszont csak egy alkalomra.

Lakatos Péter szerint a magyar vállalatoknak úgy lehetne olcsón sokat segíteni, ha az energiaszolgáltatók olyan állami keretrendszert kapnának, hogy ha lemennek az árak, tudjanak egy-két éves szerződést nyújtani a vállalatoknak.

Székely Tamás szerint emellett nem 27 százalékos áfán kellene tartani az energiaárakat. Egy kedvezményes áfakulcsra – akár 5 százalékkal – lenne szükség, mert akkor azok a kisvállalkozások is tovább tudnának létezni, amelyeket most az energiaválság fenyeget.

(Borítókép: Gulyás Gergely és Nagy Márton 2022. október 22-én. Fotó: Németh Kata / Index)

Rovatok