Index Vakbarát Hírportál

Még mindig rengeteg adózót sodornak bajba a katás változások

2022. november 15., kedd 14:07

Több mint két hónap telt el azóta, hogy a kormány egyik napról a másikra átírta a katás adózás szabályait. A változások nyár végén óriási hullámokat vetettek, több mint százezer vállalkozásnak fordult fel az élete, a legnagyobb változás az ételfutárok és az őket foglalkoztató cégek működésében zajlott le. Ezzel kapcsolatban viszont kijelenthető, hogy mindegyik cég sikerrel tudott reagálni – legalábbis a lapunknak nyilatkozó vállalatok válaszaiból ez derült ki.

A kormány nyáron teljesen megváltoztatta a katás adózás szabályait, ami rengeteg céget érintett hátrányosan. A döntéshozók a sorozatos tüntetések ellenére sem hátráltak meg, így a legtöbb kataadóalany kénytelen volt más megoldást keresni, hogy fizesse a közterheket. A katakárosultak – ahogy a közbeszédben hivatkozni kezdtek az érintettekre – egy vastag szelete a futárok közül került ki, akik vagy felhagytak addigi munkájukkal, vagy alkalmazkodtak a megváltozott helyzethez, annak függvényben, hogy munkaadóik milyen feltételeket biztosítottak számukra.

A kata adónem korábbi változatának megszűnésével új adózási formák kerültek a fókuszba. Voltak, akik felhagytak a futárkodással, de vannak olyanok is, akik most még többet szállítanak ki velünk

– közölte az Index megkeresésére az adóváltozások egyik legnagyobb érintettje, a Foodpanda. Az ételkiszállítással foglalkozó vállalat válaszában kifejtette: jelenleg nagyjából négyezer futárnak biztosítanak munkát, mely szám megegyezik a kata szabályváltozása előtti létszámmal. „Az adónem megszűnésével ugyan voltak lemorzsolódások, viszont új belépők is érkeztek a céghez, így a flotta nagysága érdemben nem változott” – válaszolták.

A futárcégek rugalmasan alkalmazkodtak

A Wolt Magyarországot is váratlanul érte a változtatás, azonban az utóbbi hetekben több száz futár partner csatlakozott a Wolthoz, így a folyamatosan növekvő rendelésszámokat továbbra is tudják teljesíteni. Sabjányi László, a cég ügyvezető igazgatója szerint az elmúlt hetekben igyekeztek mindent megtenni azért, hogy az átállás zökkenőmentes legyen.

Ez nagy kihívás volt nemcsak a futárok, hanem számunkra is, hiszen több ezer futárpartner végzett nálunk házhoz szállítást a korábbi katás adózás keretein belül

– osztotta meg tapasztalatait a szakember. Hozzátette: a kialakult helyzetet alaposan körüljárva kidolgoztak és szeptember 1-jétől bevezettek egy olyan kiegészítő díjazást, amely számításaik szerint futárpartnereik nagy részének kompenzálja a megnövekedett adóköltséget. Ezenfelül októberben tovább emelték az alapdíjazást is, a futárokat pedig mindvégig igyekeztek az adminisztrációban is segíteni.

A fentiekhez képest szűkszavú, ám elég lényegretörő választ küldött az Indexnek a Kifli.hu Shop Kft., az online élelmiszer-rendelések házhoz szállításával foglalkozó legnagyobb hazai vállalkozás. Klekner Péter, a cég ügyvezetője lapunknak elmondta: az első pillanattól kezdve stabil, bejelentett munkaviszonyt kínáltak, ami ritka a piacon. A változások életbelépése óta futárállományuk újra négyszáz fő fölé duzzadt, és folyamatosan érkeznek az új munkavállalók a céghez.

A kérdésre, hogy szerinte miért lehet jó választás a futárok számára a cégnél való elhelyezkedés, közölte: elsősorban az általuk kínált stabilitás miatt, amire lehet építeni, tervezni. Emellett az elkövetkezendő karácsonyi időszak anyagilag is komoly hasznot hozhat a munkavállalók számára, hiszen ilyenkor a megnövekedett forgalom miatt sokkal többet lehet keresni.

Több ezren lehetnek bajban

A fentiek alapján elmondható, hogy bár a változások hatálybalépése óta nem telt el olyan hosszú idő, az átállást minden érintett sikerrel abszolválta az ételkiszállítás piacán. A katás változásban érintettek között viszont sokan vannak, akik nem ilyen szerencsések, számukra komoly problémát okoznak a változások. Ruszin Zsolt, a Magyar Könyvelők Országos Egyesületének (MKOE) alelnöke szerint a Pénzügyminisztérium által javasolt szabályozás ugyanis hiába enged szeptember 1-jére visszamenőleges adónemválasztást, az adózók ezt csak könyvelőkkel tudnák szakszerűen elvégezni. Az MKOE úgy becsüli, hogy nagyjából százezer olyan adózó lehet, aki nem fordult még szakemberhez. Ők jellemzően hallgatnak és nehezen kommunikálnak adózási ügyeikről, nem tájékozódnak a közösségi médiából a változásokat illetően.

Ennek meg is lehet majd idővel az eredménye: az adóhatóság előbb felszólításokat fog küldeni az Ügyfélkapujukra, majd mulasztási bírságról szóló határozatok érkeznek hozzájuk, miközben érvénytelenítik a tajkártyájukat 

– hívta fel a figyelmet az adószakértő.

Összességében Ruszin Zsolt közölte: az MKOE továbbra is kitart azon véleménye mellett, hogy nem lett volna szükség új katázásra, a néhány tízezer adózó nem igényelt volna egy egész adónemet. A kata felnégyelése után adótechnikailag az lett volna a logikus, hogy az új katás körnek százszázalékos költséghányadú átalányadózást biztosít a törvény a kifizetőknek való számlázási tilalom észszerűsítése mellett.

(Borítókép: Papajcsik Péter / Index)

Rovatok