Újabb tízmilliárd eurós nagyságrendű állami tőkeinjekcióra szorul a legnagyobb németországi földgázimportőr, az orosz szállítások leállítása miatt megrendült Uniper.
A társaság szerdai közleménye szerint az állami forrásból eddig tervezett nyolcmilliárd eurós tőkeemelés „önmagában nem lesz elegendő az Uniper stabilizálásához”, ezért a december 19-ére kitűzött rendkívüli közgyűlésen napirendre vesznek egy további, legfeljebb 25 milliárd eurós tőkeemelést új részvények kibocsátásával – írja az MTI.
A részvények jegyzésére kizárólag a szövetségi kormány vagy valamely szervezete jogosult – írták. Klaus-Dieter Maubach vezérigazgató a közlemény szerint kiemelte, hogy „Oroszország brutális támadó háborúja Ukrajna ellen irányul, de közvetve a Nyugat Ukrajna iránti szolidaritását is próbára teszi”.
A számos helyi önkormányzati közműszolgáltatót földgázzal ellátó Unipert is rendkívül súlyos mértékben megterhelik a háborúból adódó költségek, és ebben a helyzetben az állami tőkeemelés „az egyetlen módja annak, hogy a jövőben is biztosítani tudjuk az Uniper fennmaradását, és ezáltal hozzájáruljunk ügyfeleink energiabiztonságához” – fogalmazott a vállalatvezető.
Az Uniper azért került nehéz pénzügyi helyzetbe, mert Oroszország az Ukrajna elleni háborújával összefüggésben fokozatosan visszafogta, majd augusztus végén beszüntette németországi földgázszállításait, noha a földgáz-kereskedelmet nem érintik az EU-s szankciók, vagyis az Oroszországot a háború miatt büntető európai uniós intézkedések.
A szállítások egyoldalú visszafogása miatt az Uniper arra kényszerül, hogy a Moszkva által nem betartott szerződésekben rögzítettnél jóval magasabb áron, a piacon szerezze be az ügyfelei ellátásához szükséges földgázt.
Az orosz szállítások leállása és a földgáz piaci árának meredek, éves összevetésben nagyjából hatszoros emelkedése révén a cég likviditási válságba jutott. Augusztus végén arról tájékoztatott, hogy százmillió eurónál is nagyobb veszteséget termel naponta. A német sajtóban közölt adatok szerint a január–szeptemberi időszakban nagyjából 40 milliárd euró lehetett a vesztesége.
A szövetségi kormány az ország energiaellátásában rendszerszintű fontosságú vállalatnak tekinti a több mint 100 közműszolgáltatót, és így közvetve a németországi fogyasztók nagyjából 40 százalékát ellátó Unipert, ezért nem engedte meg, hogy összeomoljon.
Először hitelekkel támogatta az állami fejlesztési bankon (KfW) keresztül, majd szeptemberben megállapodott fő tulajdonosával, a Fortum finn állami energetikai vállalattal, hogy a helyére lép – 480 millió eurót fizetve részvényeiért –, és stabilizálja.