Index Vakbarát Hírportál

Nagy lépésre szánta el magát a GVH

2022. november 29., kedd 16:13

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) féléves konzultációsorozatot kezd, hogy felhívja a gazdasági szereplők figyelmét a tiszta verseny jelentőségére, és ezzel hozzájáruljon az infláció megfékezéséhez. A konzultációsorozat első eseményeként kedden a Magyar Pékszövetség vezetőivel találkoztak a hivatal munkatársai.

Az infláció emelkedése a vállalkozásokat is jelentős kihívás elé állítja, hiszen a magasabb költségek miatt áremelésre kényszerülnek. Ha összehangoltan hárítják át a többletterheket a fogyasztókra, azzal csak rontanak a helyzeten, és a versenytörvényt is megsértik, ezért saját maguknak kell megoldásokat találniuk – hangsúlyozta a GVH az MTI-hez eljuttatott közleményében.

A versenyjog betartása a GVH szerint ilyen környezetben különösen fontos, de egyeztetésekre azért is szükség van, mert ezek alapján pontosabb képet alkothatnak a piaci folyamatokról, a gazdálkodási feltételekről. A csatlakozás lehetősége nyitott, várják a nehézségekkel szembesülő ágazatok képviselőinek jelentkezését.

A konzultációsorozat első eseményeként kedden a Magyar Pékszövetség vezetőivel találkoztak a hivatal munkatársai, hogy az infláció kezeléséről tárgyaljanak, és tájékoztassák őket a versenyjogi szabályok adta lehetőségekről.

Az érdekképviselet a bizonytalanságot, a költségek kiszámíthatatlan változását tartja a legnagyobb gondnak, segítséget jelenthet viszont a nehéz helyzetbe jutott vállalkozásoknak, ha szakmai információkhoz jutnak, előrejelzéseket ismerhetnek meg, pályázati lehetőségekről értesülnek.

Rovatok