Index Vakbarát Hírportál

Az elemzőket is meglepte, mennyire megindult az Egyesült Államok gazdasága

2022. december 22., csütörtök 21:06

Az év végére belehúzott az amerikai gazdaság, nagyobb mértékben növekedett a harmadik negyedévben, mint amire az előzetes adatok alapján számítani lehetett.

A washingtoni kereskedelmi minisztérium statisztikai intézete, a Bureau of Economic Analysis (BEA) honlapján közölt csütörtöki jelentése alapján az amerikai bruttó hazai termék évesítve 3,2 százalékkal nőtt a harmadik negyedévben a második negyedévi 0,6 százalékos csökkenés után. Az első negyedévben 1,6 százalékos volt az éves GDP-csökkenés – ismertette az MTI.

Beérkeztek a számok

A BEA második becslése a harmadik negyedévi GDP-növekedésre még 2,9 százalékos évesített növekedést jelzett, az előzetes becslés pedig 2,6 százalékos növekedés volt.     

A fogyasztói kiadások a vártnál nagyobb mértékben, 2,3 százalékkal emelkedtek, szemben a második becslésben szereplő 1,7 százalékkal, mivel az egészségügyi és az „egyéb” szolgáltatások növekedése részben ellensúlyozta az árucikkekre, nevezetesen a gépjárművekre, valamint az élelmiszerekre és italokra fordított kiadások csökkenését.

A nem lakáscélú beruházások is gyorsabban, 6,2 százalékkal ugrottak meg a második becslésben szereplő 5,1 százalékkal szemben.

A növekedéshez a legnagyobb pozitív hozzájárulást a nettó kereskedelem adta, 2,88 százalékpontot a második becslésben szereplő 2,93 százalékponttal szemben, bár az export a második becslésben szereplőnél valamivel kisebb mértékben nőtt, 14,6 százalékkal 15,3 százalék helyett, míg az import nem változott, 7,3 százalékkal csökkent – ismertette az MTI.

Rovatok