Index Vakbarát Hírportál

Durva veszteséget kell lenyelnie Oroszországnak

2023. január 10., kedd 11:23

Az uniós szankciók hatására a világpiaci ár fele alatt húzódik meg az a határ, amennyiért Oroszország értékesíteni tudja most kőolaját. Moszkva a kereslet visszafogásával válaszolhat.

Kevesebb mint a világpiaci ár feléért tudja csak értékesíteni kőolaját Oroszország, ami érzékeny veszteség a saját maga által kezdeményezett háborúban álló országnak – írja a Bloomberg.

A visszaesés oka az uniós szankciók életbelépésében keresendő.

Pénteken az orosz kőolajexport zászlóshajójának számító Ural hordónkénti ára 37,80 dollárnál járt, míg a – globális referenciaként számontartott – Brent 78,57 dolláron állt.

Nehéz megmondani, hogy Oroszország hogyan reagálna egy ezen a szinten mozgó tartósan alacsony árra, tekintve, hogy minden forrásra szüksége van az Ukrajna ellen vívott háború finanszírozása miatt. A portál megjegyzi, hogy egy ilyen forgatókönyv esetén Moszkva a kőolaj-kitermelés csökkentésével válaszolhat, amit a Kreml már korábban is megpendített. Ez azonban az orosz gazdaságra nézve is kedvezőtlen lehet.

Az Európai Unió december 5-től teljes mértékben leállította az Oroszországból származó kőolajimportot. Moszkva ennek hatására Kínának, valamint Indiának adná el a nyersolajat, a két ázsiai országba azonban infrastruktúra hiányában nem lehet vezetéken keresztül eljuttatni a nyersanyagot. Ez csak tartályhajókkal lehetséges, amiknek azonban több ezer kilométert kell megtenniük a nyugat-oroszországi kikötőkből, ráadásul a szállítási költségek az egekbe szöktek, emellett tovább nehezíti a helyzetet, hogy a Közel-Keletről érkező olajszállítmányoknak még inkább árleszorító hatásuk van.

(Borítókép: Patrick Pleul/picture alliance via Getty Images)

Rovatok