Index Vakbarát Hírportál

Több mint hatmilliárd forintért vette meg az állam a Mol régi székházát

2023. január 11., szerda 21:42

Hernádi Zsolt, a társaság elnök-vezérigazgatója korábban nem árulta el, mennyit kaptak az épületért.

A Mol-torony, vagyis a felhőkarcoló méretű új irodaház átadásakor beszélt arról Hernádi Zsolt, hogy az állam megvette a vállalat régi székházát – idézi a K-Monitor oldal az olajipari cég elnökét, Hernádi azonban akkor úgy fogalmazott:

én csak annyit mondhatok, hogy meg nem nevezett összegért valóban a magyar állam vette meg az épületet.

Az összeg most a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. szerződései közül derült ki: az állam a benne lévő ingóságokkal együtt összesen 6,3 milliárdért vásárolta meg az Október huszonharmadika utcai épületet − írta meg a hvg.hu.

Az eladásról két külön szerződést kötöttek, az elsőt november 15-i dátummal 6,141 milliárd forintért az ingatlanra, míg az abban található ingóságokról szóló szerződést decemberben kötötték meg, ez 157 millió forintról szólt.

A Mol december elején költözött be új Campusába, a 120 méteres irodaházba, amely a felső teraszával együtt 143 méter magas.

Rovatok