Index Vakbarát Hírportál

Csúnyán megbukott a kormány napelemprogramja

2023. január 11., szerda 20:34

A pályázatok 1 ezrelékét, a megpályázott összegek mindössze fél ezrelékét fizették ki.

A kormányzati ígérettel ellentétben a napelemes pályázati pénzeknek még mindig csak elenyésző részét fizették ki a nyerteseknek − derül ki a pályázati honlap legfrissebb adataiból. A szerdai adatok szerint az RRF 6.2 kódszám alatt futó 43 379 darab pályázatból 35 103-at támogatott az Irányító Hatóság (IH), a támogatási szerződést pedig 34 816 esetben kötötték meg. Ezzel szemben mindössze 41, azaz negyvenegy pályázat esetében történt meg a tényleges kifizetés, ami az összes pályázatnak kevesebb mint 1 ezreléke − írta meg a Menedzsment Fórum.

Akkor sem sokkal jobb az érték, ha a leszerződött pályázatok számához viszonyítunk, ebben az esetben a kifizetett pályázatok aránya is csupán 1,2 ezrelék − közölte a lap. 

Forintosítva ez úgy néz ki, hogy 153,4 milliárd forint értékben érkeztek be pályázatok, az IH eddig 122,1 milliárd forintnyira bólintott rá, és 120,9 milliárd forint értékben meg is kötötték a támogatási szerződéseket. Ezzel szemben mindössze 78 millió 301 ezer 741 forintot fizettek ki. Ez az összes megpályázott pénznek fél ezreléke, de a leszerződött összegeket figyelembe véve is csak 6,5 ezrelék az arány.

Gulyás Gergely kancelláriaminiszter a 2022. szeptember 29-i Kormányinfón a lapnak azt ígérte, év végéig megtörténnek a kifizetések. A miniszter szó szerint úgy fogalmazott:

eleve arról volt szó, hogy a kifizetésekre az idei évben sor kerül, ez szerintem tartható is.

Legutóbb az Országgyűlés december 5-i ülésnapján került napirendre a kérdés. Ekkor az MSZP-s Szabó Sándor interpellálta az energiaügyi minisztert, akinek nevében Koncz Zsófia államtitkár nem mondott semmi érdemit − fogalmazott a lap. 

Időközben a kormányzat határozatlan időre felfüggesztette a napelemmel megtermelt villamos energia visszatáplálásának lehetőségét is. Ez azt jelenti, hogy kizárólag olyan, úgynevezett szigetüzemű napelemes rendszer telepíthető, melyben a megtermelt, de fel nem használt energiát akkumulátorral tárolják. Az akkumulátor pluszköltsége azonban megint csak több millió forintra rúg.

Rovatok