Index Vakbarát Hírportál

Meghaladhatja a bérek növekedése idén az inflációt

2023. január 23., hétfő 12:21 | aznap frissítve

A bérek növekedése idén meg fogja haladni az inflációt, és folytatódhat a reálbérek gyarapodása – jelezte Banai Péter Benő, a Pénzügyminisztérium államháztartásért felelős államtitkára a Költségvetési Bizottság hétfői ülésén az Országházban.

A kormány 2022. december 29-én módosította a 2023-as költségvetést. Habár a Költségvetési Tanács korábban már jóváhagyta a módosítást, a Költségvetési Bizottságot ma tájékoztatták. Az ülésre meghívták Varga Mihály pénzügyminisztert és Matolcsy Györgyöt, a Magyar Nemzeti Bank elnökét is, azonban a bizottság előtt egyikük sem jelent meg.

az indoklás szerint azért, mert levélben már értesítették a döntésről a Költségvetési tanácsot.

A költségvetés bemutatása

A pénzügyminisztert az ülésen Banai Péter Benő, a PM államtitkára képviselte, aki a 2023-as büdzséről elmondta, hogy 

senki nem gondolta, hogy az uniós szankciók ilyen súlyos hatásokkal fognak járni.

Az államtitkár szerint senki, még az Európai Bizottság sem gondolta, hogy ennyire meg fog változni a gazdasági környezet. Ezekre pedig reagálnia kellett a kormánynak. Tavaly még reális volt a 4 százalékos gazdasági növekedés, idén már az 1,5 százalék tűnik reálisnak a 15 százalékos infláció mellett. Kitért arra is, hogy a szaktárca szerint a bérek növekedése meg fogja haladni az inflációs szintet. 

Élve a jogi felhatalmazással, a kormány veszélyhelyzeti rendeletet alkotott. Ennek a rendeletnek a megalkotásakor négy fő területre összpontosítottak:

A többletbevételek mellett a kormány azt a döntést hozta, hogy megnöveli a költségvetés tartalékait, és egyúttal a hiánycélt 3,9 százalékra növelik.

Teljesen más makrogazdasági helyzettel szembesültünk, és ez a 2023-as jogi gyakorlat megfelel a jogszabályoknak

– hívta fel erre az államtitkár többször is a figyelmet, majd hozzátette: jelenleg is veszélyhelyzeti rendelettel működik az ország, ennek megfelelően jártak most el.

Ellenzéki képviselők szerint ez abszurd

Az ellenzéki képviselők arra mutattak rá, hogy a jogszabályi lehetőség valóban megvan erre a rendkívüli költségvetési módosításra, ugyanakkor szerintük erre már 2022 második felében is lehetett volna készülni. Teljesen abszurdnak tartják, hogy ennyit csúszott ez a költségvetés. Jámbor András számítása szerint a jelenlegi költségvetés 3000 forintnyi (ezt később 30 ezer forintra helyesbítette a politikus) támogatást nyújt családonként, ha leosztják a teljesen ezen a költségvetési soron lévő előirányzatot.

Tóth Endre, a Momentum képviselője szerint „ez egy abszurd szabályozás. Európában nincs erre példa, hogy különleges jogrend legyen, és így fogadjanak el költségvetést. Még az előző rendszerben se volt erre példa”. A politikus szerint autokrata rendszer alakul ki, amely egy tudatos rombolás.

Ander Balázs ellenzéki képviselő szerint ezt az egész „balhét” egy szakmai szempontból teljesen elfogadható államtitkárral viteti el a kormány. Továbbá úgy véli, ez a rendkívüli és szokatlan elfogadása a költségvetésnek ürügyet is adhat arra Brüsszelnek arra, hogy az uniós pénzek ne érkezzenek rendesen Magyarországra.

Reagált az államtitkár a kérdésekre

Banai Péter Benő a kérdésekre válaszolva rámutatott arra, hogy a korai költségvetésnek valóban vannak előnyei és hátrányai. Például az segíti a kiszámíthatóságot bevételi oldalon, az adótervezetével pedig támogatja a vállalatok felkészülését.

Az államtitkár hangsúlyozta, hogy egyetlen egy előrejelzés se készült arra, ami most a makrogazdaságokban látható.

A Pénzügyminisztérium államtitkára szerint „a legnagyobb szociális segítséget a munka jelenti”, ezért a munkaalapú társadalomban hisz a kormány. Többször felhívta a figyelmet a gazdaságfilozófiai különbségekre a kormányzat és az ellenzék között.

Banai Péter Benő szerint a rezsivédelmi alap által háztartásonként nem 30 ezer forint támogatásban részesülnek az emberek, hanem 181 ezer forinttal számolhatnak. Hozzátette: mivel a a piaci ár folyamatosan változik, így a támogatás mértéke is dinamikus.

Az orosz gázszerződés konkrétuma egy minősített információ, ezért pont akkor követnék el jogsértést, ha erről konkrétumokat osztanék meg

– emelte ki az államtitkár, aki az általános forgalmi adóval kapcsolatosan arról számolt be, hogy többlettel azért számolnak mert nőni fog az infláció, illetve lesznek bérnövekedések, amely megjelenik a költségvetési soron.

Tájékoztatása szerint a kormány azon dolgozik, hogy a foglalkoztatottak szintje megmaradjon és „ez a háború árnyékában jóval nehezebb.” 

Nincs vita abban, hogy ki kell vezetni az ársapkákat, a kérdés csak az időpont – szögezte le. 

(Borítókép: Banai Péter Benő 2021-ben. Fot ó: Koszticsák Szilárd / MTI)

Rovatok