Index Vakbarát Hírportál

Rekordot döntött a Ferihegyi repülőtér tavalyi forgalma

2023. február 3., péntek 16:01

A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren 12 205 070 utas fordult meg tavaly, az utasforgalom így az év végére elérte a 2019-es rekordév 75 százalékát – közölte a Budapest Airport.

A 2022-es évben a legforgalmasabb hónap az augusztus volt, 1 299 814 utassal. A magyar fővárosból tavaly 140 célállomásra lehetett repülni, ami gyakorlatilag megegyezik a 2019-es adatokkal. Az éves forgalom 216 százalékkal haladta meg a 2020-ast, azaz a pandémia első évét, és 164 százalékkal a 2021-es év második felét.

A hosszú távú járatok közül az észak-amerikai célállomásokat kivéve minden úti cél visszaépült a járvány alatt is meglévők mellé, így 2022 végétől újra lehet utazni közvetlen járattal Kínába is. A menetrendben tavaly 11 új úti cél jelent meg, és négy új légitársaság gazdagította a budapesti repülőtér kínálatát, 

a legnépszerűbb úti cél London, Tel-Aviv és Párizs volt.

A Budapest Airport közleményében kiemelte, hogy a légiáru mennyisége minden eddigi rekordot megdöntve év végére elérte a 194 ezer tonnát, az előző évhez képest ez 5,8 százalékos, 2019-hez viszonyítva pedig 44 százalékos növekedés. Ez azért is figyelemre méltó, mert a globális gazdasági lassulás a légiáru szállításban is visszaesést okozott, a Budapest Airport légiáru elosztó központ szerepe viszont a kelet-közép-európai régióban tovább erősödött. Ráadásul a rekord árumennyiséget kevesebb repüléssel sikerült elérni, 2021-hez képest 11,5 százalékkal csökkent a cargo járatok száma.

A Budapest Airport által az elmúlt négy évben végzett fejlesztések értéke 2022 év végére elérte a 90 milliárd forintot, 2023 tavaszára pedig ez a szám a 100 milliárd forintot is meghaladja majd.

A BUD-csoportnál – Budapest Airport, Repülőtéri Üzemanyag Kiszolgáló Kft. (RÜK), BUD Security – jelenleg 1460 embert foglalkoztatnak, közülük 447-en tavaly érkeztek a vállalatcsoporthoz. A dolgozók száma meghaladja a 2019-es szintet, annak ellenére, hogy a koronavírus-járvány negatív hatásai miatt 2020-ban két csoportos létszámleépítés is volt. A világjárvány visszaszorulása után a létszámcsökkentésben érintett munkavállalók közül 131-en tértek vissza a csoporthoz.

Rovatok