Index Vakbarát Hírportál

Lehet, hogy mégsem épül akkumulátorgyár Kisteleken

2023. március 1., szerda 06:08

Nagy Sándor kisteleki polgármester elmondása szerint a gyár üzemeltetéséhez nincs elég elektromos kapacitás a városban. Ezt csak hosszabb idő alatt lehetne kiépíteni, a beruházó cégnek pedig nincs ennyi ideje. Az önkormányzat eladott viszont egy, a tulajdonában lévő 12 hektáros területet, oda várják a befektetőket.

Amint arról az Index is beszámolt, akkumulátorgyár épülhet Kisteleken is. A város polgármestere később arról beszélt az ATV Híradójának, hogy tárgyalt ugyan befektetőkkel, de szerinte a gyár üzemeltetéséhez a városban nincs elég elektromos kapacitás, és csak hosszabb idő alatt lehetne kiépíteni.

A város közgyűlése januárban valóban döntött egy 12 hektáros terület eladásáról, 1500 forintos négyzetméteráron, ide települhetett volna egy akkumulátoralkatrész-gyár, amelyet a jegyzőkönyv szerint nyolcan támogattak, egyedül Mészáros Gábor szavazott az eladás ellen.

A HIPA megkereste hivatalosan az MVM-et, és az MVM azt nyilatkozta, hogy 5 éven belül ki tud építeni egy alállomást, ami erre alkalmas. Erre a beruházó cég azt mondta, hogy nekik ez túl hosszú idő, ennyit nem tudnak várni, mert legkésőbb 2,5 év múlva kezdenének

– fogalmazott Nagy Sándor polgármester.

Az önkormányzat eladott viszont egy, a tulajdonában lévő 12 hektáros területet, oda várják a befektetőket. A polgármester egy kínai akkumulátorgyáros cég magyarországi képviselőjével tárgyalt, s mint kiderült, a terület alkalmas lenne: az autópálya közelében fekszik, 60 kilométerre a kecskeméti Mercedes-gyártól, és még a gyár vízigénye is teljesíthető lenne.

A polgármester nagyon örülne, ha a hétezres kisvárosba egy 500 milliárdos befektető érkezne, ez ugyanis nagyon sokat jelentene mind a munkahelyek, mind a helyi iparűzési adó szempontjából nekik. A területet az Európa-Center-Miskolc Kft. vásárolta meg.

Rovatok