A kedvező inflációs adat után erősödéssel kezdte a szerdai napot a forint, de hamar kifulladt a reggeli menetelés után, 10 óra magasságában már 380 felett jegyzik az euróval szemben. A gyengülésben komoly szerepet játszhatott a jegybankelnök reggeli, a kormányt kritizáló beszéde.
Úgy tűnik, hogy a január bizonyult a csúcshónapnak az infláció tekintetében, az első hónapban mért 25,7 százalék után februárban 25,4 százalékkal nőtt a fogyasztói árindex az egy évvel korábbihoz képest – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán közölt adataiból. Az elmúlt egy évben a háztartási energia és az élelmiszerek ára emelkedett a leginkább. A havi szintű általános áremelkedés egy százalék alá csökkent.
Szerda reggel még 378,25-nél járt a forint az euróval szemben, erre némileg rásegített a kedvező inflációs adat, azonban hamar kifulladt a magyar fizetőeszköz menetelése. Matolcsy György jegybankelnök szerda reggeli beszédében újabb kritikát fogalmazott meg a kormány gazdaságpolitikájával szemben, ami rendesen meggyomrozta a forintot is, 10 óra 30 perckor 381,62 forintot ér egy euró.
A 2021-es évben negatív gazdaságpolitikai fordulatot hajtott végre a kormány, „eleresztette az egyensúlyt”, és utána jött 2022-ben a háború, a szankciók, a brüsszeli csatározások, de már előtte, 2021-ben elindult a negatív gazdaságpolitikai fordulat – jelentette ki Matolcsy György jegybankelnök az MNB 2021-es üzleti jelentését ismertetve az Országgyűlés szerdai ülésén.
A Magyar Nemzeti Bank elnöke azt mondta, meg kell előzni, hogy 2030-ban utódaink feltegyék a kérdést, hogy miért nem sikerült, hol és hogyan tévesztettek utat.
Azt kell mondanunk, hogy 2021-ben tévesztettünk utat, és ezt sajnos folytattuk 2022-ben
– mondta Matolcsy György.
Hozzátette, még nem látható, hogy 2023-ban ezt az úttévesztést képesek-e módosítani. „Elvileg igen, mert megtették korábban többször is, de még most nem látható” – értékelt.
(Borítókép: Bodnár Patrícia / Index)