A világ egyik legnevesebb gazdasági lapja szerint a szerda reggel megjelent, Varga Mihály pénzügyminiszterrel készült interjú tett keresztbe a Mol árfolyamának. Zuhanni kezdett a forint is, de azt nem a miniszter interjúja, hanem Matolcsy György jegybankelnök kormánykritikus megjegyzései rángatták.
Szerda reggel közöltünk egy exkluzív interjút Varga Mihály pénzügyminiszterrel. A tárcavezető a beszélgetés alkalmával számos területet érintett, ugyanakkor volt egy olyan kijelentése, ami érdemben befolyásolta a Mol árfolyamát. A mondata szó szerint így hangozott:
AZT SE FELEDJÜK, HOGY AZ EXTRAPROFITADÓT IS FOKOZATOSAN KIVEZETJÜK, HISZEN MEGÍGÉRTÜK, AZ EBBEN A FORMÁJÁBAN CSAK KÉT ÉVIG MARAD FENN. A BANKRENDSZER ÉS A GYÓGYSZERIPAR ADÓTERHÉT MINDENKÉPPEN CSÖKKENTENI FOGJUK.
Majd a pénzügyminiszter hozzátette, hogy „van, ahol gyors, van, ahol lassabb kivezetésre van kilátás”. Az interjú közlését követően a Mol részvényei esni kezdtek, 10 óra 21 perckor 5,9 százalékos visszaesés volt látható. Fontos kiemelni, ahogy a lenti ábra is jól mutatja, a leszúrást követően emelkedett a Mol-árfolyam.
Ezt a piaci esést úgy értékelte a világ egyik vezető gazdasági lapja, a Bloomberg, hogy magyarázatra szorul. Ezért szerdán valamivel fél kettő előtt megérkezett a gyorsjelentésük a Mol napi piaci árfolyamváltozásáról. Az esést az Index interjújában elhangzott kijelentésnek tudták be: szerintük a piacot meglepte, hogy a bankrendszerben és a gyógyszeriparban az extraprofitadót a kormány mindenképpen tervezi csökkenteni.
A SZAKÉRTŐK ÚGY ÉRTELMEZTÉK, HOGY A KIJELENTÉS ALAPJÁN GYORS KIVEZETÉSRE LEHET SZÁMítani, SZEMBEN A ENERGETIKAI SZEKTORT ÉRINTŐ EXTRAPROFITADÓVAL, AHOL EGYELŐRE BIZTOSAN VÁLTOZATLANUL MARAD A PLUSZTEHER.
A Bloomberg további fontos kijelentésnek értékelte, hogy a tárcavezető egyértelművé tette: a kormány az uniós források nélkül is képes a tervezett beruházások finanszírozására. A pénzügyi tárca élén kereken tíz éve regnáló Varga Mihály interjúnkban többek között beszélt még
Ahogy arról reggel beszámoltunk, Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke szerda reggel felszólalt a parlamentben. Ismételten nem kímélte a kormány gazdaságpolitikai lépéseit, sőt nyíltan Orbán Viktor miniszterelnök lépéseit is bírálta; kijelentései pontban a szerdai kormányülés idejére estek.
Fontos dolog történt a beszéde alatt: a kedvező inflációs adat után erősödéssel kezdte a szerdai napot a forint, de hamar kifulladt a reggeli menetelés után, 10 óra magasságában már 380 felett jegyezték az euróval szemben. A gyengülésben komoly szerepet játszhatott a jegybankelnök reggeli, a kormányt kritizáló beszéde.
(Borítókép: A Mol Campus épülete Budapesten, a Kopaszi-gát mellett az avatás napján, 2022. december 8-án. Fotó: Balogh Zoltán / MTI)