Index Vakbarát Hírportál

Így menekülhet meg a katasztrófától a világ egyik legnagyobb bankja

2023. március 16., csütörtök 06:53 | aznap frissítve

Órákkal azután, hogy a svájci központi bank közölte, hogy kész pénzügyi támogatást nyújtani a Credit Suisse-nek, a bajba jutott pénzintézet élt az ajánlattal, remélve, hogy így megnyugtatja a befektetőket, és elkerüli a csődöt.

A svájci Credit Suisse közölte, hogy akár 54 milliárd dollárt is felvesz a svájci központi banktól a likviditás és a befektetői bizalom megerősítése érdekében, miután részvényeinek zuhanása felerősítette a globális pénzügyi válsággal kapcsolatos félelmeket. A befektetők az ország második legnagyobb hitelezőjének részvényeit szerdán 30 százalékos zuhanásba taszították.

A svájci bank bejelentése segített megfékezni a pénzügyi piacokon a csütörtök reggeli ázsiai kereskedés során tapasztalt eladásokat, miután az éjszaka folyamán Európában és az Egyesült Államokban a befektetők a globális bankbetéteket érintő esetleges roham miatt aggódtak.

Az 1856-ban alapított Credit Suisse az első nagy globális bank, amely a 2008-as pénzügyi válság óta vészhelyzeti mentőövet kapott, és problémái komoly kétségeket ébresztettek azzal kapcsolatban, hogy a központi bankok képesek lesznek-e agresszív kamatemelésekkel folytatni az infláció elleni küzdelmet, írja a Reuters.

A világ egyik legnagyobb pénzintézete az úgynevezett „globálisan rendszerszinten fontos bankok” (G-SIBs – Global Systemically Important Banks) kategóriába tartozik. Többek között a JP Morgan Chase, a Bank of America és a Bank of China is ide nyert besorolást, jegyzi meg a CNN cikke.

A probléma túlmutat Svájcon

A bank részvényei szerdán 24 százalékkal estek Zürichben, a zuhanás más európai bankrészvényeket is érzékenyen érintett, a francia és német bankok, például a BNP Paribas, a Societe Generale, a Commerzbank és a Deutsche Bank árfolyama 8 és 12 százalék között esett. Az olasz és brit bankok szintén zuhantak.

Két forrás a Reutersnek elmondta, hogy az Európai Központi Bank (EKB) felvette a kapcsolatot a bankokkal, hogy kikérdezze őket a Credit Suisse-szel szembeni kitettségükről. Az EKB nem kívánt reagálni a hírre.

Aggódnak a befektetők 

A befektetők figyelme most a központi bankok és más szabályozó hatóságok egyéb intézkedéseire irányul a bankrendszerbe vetett bizalom helyreállítása érdekében.

A Silicon Valley Bank múlt heti csődje, majd két nappal később a Signature Bank csődje megrengette a globális bankrészvényeket, a befektetők pedig nem vették figyelembe Joe Biden amerikai elnök biztosítékait és a bankoknak több finanszírozáshoz való hozzáférést biztosító sürgősségi lépéseket.

Az amerikai pénzügyminisztérium is közölte, hogy figyelemmel kíséri a Credit Suisse körül kialakult helyzetet, és kapcsolatban áll a globális partnerekkel – közölte a pénzügyminisztérium szóvivője.

Rovatok