Index Vakbarát Hírportál

Idén is nyáron fogadhatják el a jövő évi „alapköltségvetést”

2023. március 21., kedd 19:07

Már dolgozik a kormány a jövő évi költségvetésen. A 2024-es büdzséről szóló tervezetről idén is nyáron dönthet az Országgyűlés – mondta egy lapinterjújában Bánki Erik. A parlament gazdasági bizottságának fideszes elnöke arról is beszélt, mikortól érzékelhető az infláció csökkenése, de a jegybanknak is üzent.

Amennyiben nem változnak a külső körülmények, a magyar gazdaság biztosan el tudja kerülni a recessziót – mondta a Mandinernek Bánki Erik.

A parlament gazdasági bizottságának fideszes elnöke szerint ezt alátámasztják a tavaly rendeleti úton kihirdetett 2023-as költségvetés számai, amelyek azonban módosításra szorulnak az említett recesszió elkerülése érdekében, az erről szóló törvénytervezetről hamarosan dönt az Országgyűlés.

A 2023-as a rezsivédelem költségvetése, hiszen havi 181 ezer forinttal támogatjuk a magyar családokat a rezsivédelmi alapból, amelyre ma már 2600 milliárd forintot fordítunk. Az általános tartalékot is meg kellett emelni, felkészülve a váratlan eseményekre, hiszen sajnos egyre közelebb sodródunk ahhoz, hogy a háború lokálisból globálissá váljon. Emellett a költségvetés biztosítja a nyugdíjemelést és a 13. havi nyugdíjat, a GDP 4,2 százalékára rúgó családtámogatásokat, valamint a honvédelem erősítését

– mondta.

Azonban már nemcsak az idei büdzsé módosítása, de a 2024-es költségvetés is terítéken van, amiről idén is nyáron dönt az Országgyűlés.

„A kormány jelenleg is nagy erőkkel dolgozik a 2024-es költségvetésen, amelynek alapvető keretei már megvannak. Varga Mihály pénzügyminiszter tavasz vége felé terjesztheti be a költségvetési törvényjavaslatot az Országgyűlésnek, amely még a nyári szünet előtt szavazhat róla” – mondta Bánki Erik, aki megjegyezte: határozottan támogatja, hogy a parlament nyáron elfogadja a 2024-es „alapköltségvetést”, mert a gazdaság szereplőinek, az állami intézményeknek és az önkormányzatoknak iránymutatást kell adni azzal kapcsolatban, mire számíthatnak.

Az viszont garantált, hogy a rezsi-, a család- és a honvédelem, valamint a nyugdíjasok védelme jövőre is középpontban marad. Ha pedig sikerül elérni a pénzügyminiszter által prognosztizált 4 százalék körüli vagy akár azt meghaladó gazdasági növekedést, akkor az így keletkező többletbevétel az eddig kevésbé támogatott területek számára is új forrást jelenthet

– tette hozzá.

Nyártól szelídül meg az infláció

Bánki Erik a szárnyaló magyar inflációval kapcsolatban arról beszélt, hogy tartható az az Orbán Viktor miniszterelnök által is megfogalmazott cél, hogy év végére 10 százalék alá szorítsák az inflációt. „2024-re pedig a kormányhoz hasonlóan a nemzetközi elemzők is 4 százalék körüli inflációval kalkulálnak. A mérséklődés már a néhány hét múlva megjelenő márciusi adatokban is látszani fog, de az igazán jelentős csökkenést várhatóan nyártól tapasztalják majd az emberek” – mondta.

A gazdasági bizottság fideszes elnöke egyetért Orbán Viktor gazdasági évadnyitó beszédében elmondottakkal, miszerint

a – kormány gazdaságpolitikáját nyíltan kritizáló Matolcsy György vezette – Magyar Nemzeti Bank, valamint a kormány hajóinak egy irányba kell tartaniuk.

„Most a nemzeti bank egy más, egy visszafogottabb gazdaságpolitikát tartana helyesnek ahhoz képest, amit a kormány visz. Én viszont azt gondolom, a mostani helyzetben egyszerre teljesül a feszes költségvetési gazdálkodásra vonatkozó cél – hiszen a 2023-as hiánycél kőbe vésett, azaz felfelé nem változhat –, valamint a gazdaságélénkítés programja” – fogalmazott.

(Borítókép: Bánki Erik. Fotó: Bruzák Noémi / MTI)

Rovatok