Index Vakbarát Hírportál

Már a görögök is magyar kólát isznak

2023. április 3., hétfő 12:50

Tavaly összesen mintegy 568 millió liter üdítőt adott el a Coca-Cola HBC Magyarország.

A vállalat célja, hogy ne csak a hazai piacot lássa el, hanem az egész közép-európai régió vezető italgyártója legyen – írja a VG.

A Coca-Cola HBC Magyarország befektetései mintegy 130 milliárd forintot tesznek ki hazánkban, legutóbb tavaly novemberben adták át azt a robotizált logisztikai technológiát, amelyet a cégcsoporton belül elsőként Magyarországon telepített a nagyvállalat

– mondta Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter a cég vezetőivel való tárgyalás után.

A rekord értékesítési eredmény több körülménynek is köszönhető: ilyen a kedvező időjárás a nyári főszezonban, valamint az egyre inkább beinduló belföldi turizmus.

Terjeszkedik a magyar kóla

A cég szakemberei jelezték azt is, hogy tisztában vannak a hazánk méretéből fakadó korlátokkal – például azzal, hogy nem tudnak versenyezni a magyarnál négyszer nagyobb lengyel piaccal – de szerintük a földrajzi elhelyezkedésünk rengeteg kiaknázatlan előnyt tartogat. A cég számára az export is egyre fajsúlyosabb szerepet kap, így nemcsak a környező országokba, hanem például

GÖRÖGORSZÁGBA, SZERBIÁBA VAGY AKÁR A BALTIKUMBA IS JUTHAT A DUNAHARASZTIBAN LÉVŐ GYÁR TERMÉKEIBŐL.

A tavaly átadott robottechnológia után már tervezik a logisztikai és gyártási kapacitások bővítését, és a céljuk nem kevesebb, mint a közép-európai gyártóbázis-koncepció megvalósítása.

Ami a kóla féltve őrzött, titkos receptjét illeti, azt Dunaharasztiban sem ismerik. A koncentrátumot készen kapják meg a márkatulajdonos The Coca-Cola Company­tól.

Nagy Márton is alávetette magát a vaktesztnek, melyben meg kellett tippelnie, hogy a megkóstolt kólák közül melyik az, amelyik Magyarországon készült. Elsőre eltalálta.

Az Indexen írtunk róla, hogy kínai kutatók két kólamárka termékeinek egészségügyi hatásait vizsgálták hím egereken. Kiderült, hogy a magas dózisú kólafogyasztás javíthatja a tesztoszteronkiválasztást, valamint a cukros italok testtömeg-növekedést is eredményeztek a vizsgált állatoknál.

Rovatok