Index Vakbarát Hírportál

Dráma a boltokban, kártyavárként dől össze a kereskedelem

2023. április 6., csütörtök 08:30

A boltokban vásárolva a bőrünkön érezzük az infláció jeges leheletét, a hónap végén kevesebb bankó figyel vissza ránk a pénztárcánkból, mint tavaly ilyenkor. Nem meglepő, hogy drasztikusan visszaesett a kiskereskedelmi üzletek forgalma is, főleg élelmiszerből, üzemanyagból és műszaki cikkekből vásároltak kevesebbet a magyarok – derült ki a KSH friss gyorstájékoztatójából.

A kiskereskedelem forgalmának volumene a nyers és a naptárhatástól megtisztított adatok szerint egyaránt 10,1 százalékkal csökkent februárban az előző év azonos időszakihoz képest. A kiskereskedelem ezzel a vártnál is jóval nagyobb mértékben esett vissza – mondta Regős Gábor, a Makronóm Intézet vezető elemzője.

A szakértő szerint a visszaesést egyrészt a fegyverpénz és az szja-visszatérítés okozta magas bázis, másrészt pedig a reálbérek csökkenése idézte elő. 

Az élelmiszerüzletek forgalma 8,6 százalékkal csökkent éves alapon, amelyet a magas, 40 százalékot meghaladó élelmiszer-infláció is magyaráz

– ismertette az elemző. Hozzátette, hogy az üzemanyagforgalom jelentősebb, 14,5 százalékos visszaesésében az üzemanyagok ársapkájának eltörlése is szerepet játszott.

Az Indexen is írtunk róla, hogy a jövő szerdai inflációs statisztikákból derülhet ki, hogy a legutóbbi, 25,4 százalékos áremelkedés, azon belül 43,3 százalékos élelmiszer-drágulás után hogyan alakultak márciusban a fogyasztói árak.

Ez tehát azt jelenti, hogy az egyes termékeknél (például sajt, vaj) megjelenő árcsökkentések nem tudták mérsékelni az élelmiszerüzletek forgalmának visszaesését. A mérséklődésben ugyanakkor a ténylegesen alacsonyabb mennyiségű fogyasztás mellett jelentős szerepe lehetett a lefelé vásárlásnak is: a fogyasztók az alacsonyabb rendelkezésre álló jövedelem miatt inkább keresik a rosszabb minőségű, olcsóbb termékeket – világított rá Regős Gábor.

2023. februárban az előző év azonos időszakához képest, naptárhatástól megtisztítva: 

A lábukkal szavaztak az emberek

Az adatokból látjuk, hogy drasztikusan csökkent az értékesítés, a volumen 7,3 százalékkal mérséklődött. Az országos kiskereskedelem forgalma folyó áron 1310 milliárd forintot ért el februárban.

Az országos kiskereskedelmi forgalom 49 százaléka az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes üzletekben, 34 százaléka a nem élelmiszer-kiskereskedelemben, 17 százaléka az üzemanyagtöltő állomások üzemanyag-forgalmában realizálódott.

Alig esett vissza ugyanakkor a gyógyszertárak forgalma – tehát az alapvető szükségletekre van a háztartásoknak pénze. Érdekesség, hogy a könyv, számítástechnika és egyéb iparcikkek forgalma szintén csak kismértékben, 3,5 százalékkal csökkent, pedig ezek szintén nem alapvető cikkek – világított rá Regős Gábor.

A szakértő szerint a mai adatok alapján a fogyasztás alakulása a GDP-t az első negyedévben jelentősen visszafogja, mely így éves alapon nagyon nagy valószínűséggel visszaesést hoz, ennek mértéke a korábban vártnál nagyobb lehet. A kedvezőtlen kiskereskedelemi adat ugyanakkor két pozitív következménnyel is jár:

A következő hónapokban a kiskereskedelem alakulása a mostanihoz hasonlóan kedvezőtlen képet mutathat: a bázis az egy évvel ezelőtti kormányzati transzferek nyomán továbbra is extrém magas, de a nagymértékű infláció is visszafogja a forgalmat. A kiskereskedelmi forgalom növekedésére csak az infláció letörése után lehet számítani – állapította meg Regős.

Rovatok