Index Vakbarát Hírportál

Egymást érik a szabálytalanságok az üzletekben, üzent a kormány a nyerészkedő kereskedőknek

2023. április 8., szombat 11:44

Már 468 üzletnél ellenőrizték az árstopok betartását, és 179 esetben szabtak ki büntetést a hatóságok – közölte Facebook-oldalán a kormány. A legjellemzőbb szabálysértés az volt, hogy a boltok polcairól hiányoztak az árstopos termékek, miközben a raktárakban volt belőlük.

A csütörtöki Kormányinfón Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő ismertette a január 23. és 29. közötti árstoprazzia eredményeit. Tájékoztatása szerint a vizsgálat eredményeként kiderült: 468 üzletben nem tartották be az intézkedéseket, 179 jogsértést állapítottak meg, és összességében 333 millió forint büntetést szabtak ki.

Nem hagyjuk, hogy a kereskedők nyerészkedjenek a rögzített árakon

– üzente a kormány szombati Facebook-bejegyzésében, amelyben megerősítették a Kormányinfón elhangzott számokat.

Jellemző példa volt a jogsértésre a kormányszóvivő elmondása szerint, hogy az árstopos termékek nem voltak elérhetők a polcokon, miközben a raktárban bőven akadt még belőlük.

Emlékeztettek arra, hogy a magyar kormány és a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) közösen dolgozik az árstop betartatásán, a GVH-val közösen indítani tervezett online árfigyelő pedig várhatóan nyár elejére lesz működőképes.

Marad vagy megy az élelmiszerárstop?

Az Index arra vonatkozó kérdésére, megy vagy marad április 30-a után az élelmiszerárstop, Gulyás Gergely kijelentette: erről a következő kormányülésen születhet döntés, amelyet nagyban befolyásolhat a jövő szerdán megjelenő márciusi inflációs adat.

A miniszter lapunknak elmondta: ismerik a szakmai szervezetek véleményét, minden információ rendelkezésükre áll ahhoz, hogy döntsenek.

Rovatok