Index Vakbarát Hírportál

Fordulóponthoz közelítünk: a kormány jóslata mégsem délibáb?

2023. április 18., kedd 11:11

Pozitív fordulat várható 2023 második negyedévétől: ismét növekedési pályára állhat a magyar gazdaság, fokozatosan javulhat a fogyasztás, és elindulhat az infláció tartós csökkenése – értékelték a Magyar Bankholding makrogazdasági elemzői az első negyedévet, és tettek kitekintést az előttünk álló hónapokra. Az inflációról, a forintról és a GDP alakulásáról is felfedték várakozásaikat a szakértők.

A Magyar Bankholding 0,8 százalékról 1 százalékra módosította az idei növekedési előrejelzését. Ez valamivel elmarad a kormány optimistább, 1,5 százalékos prognózisától, de beleesik a jegybank 0,5–1,5 százalékos sávjába. Érdemes megjegyezni, hogy több elemzőház is recessziót, gazdasági visszaesést jósolt a magyar gazdaságban az idei évre, azonban a főbb intézmények többsége bővülést prognosztizál.

„A következő években újra gyorsulhat a növekedés, amit a kilábalás mellett az új ipari kapacitások is támogatnak, az utóbbiak különösen 2025-ben lehetnek erőteljesek, hiszen a tervek szerint számos jelentős feldolgozóipari fejlesztést helyeznek üzembe" – mondta Suppan Gergely, a Magyar Bankholding vezető elemzője.

a hazai GDP növekedése tartósan meghaladhatja a négy százalékot A KÖVETKEZŐ ÉVEKBEN.

Ezt támogatja, hogy az elmúlt években bejelentett jelentős méretű beruházások középtávon újra a hazai gazdaság érdemi gyorsulásához vezethetnek – állapították meg a Magyar Bankholding szakértői.

A magyar gazdaság idei évi kilátásait jelentősen javítja a bankholding elemzői szerint:

Elindulhat az infláció tartós csökkenése

A szolgáltatások és alkoholtermékek vártnál nagyobb drágulása miatt 17,5 százalékról 18,5 százalékra emelték az éves inflációs előrejelzést a bankcsoport elemzői. 

Az infláció eleinte mérsékelt, majd az év közepétől meredek csökkenésére számítanak.

Ezt a folyamatot leginkább a bázishatások segítik, hiszen számos tavalyi év közbeni intézkedés kiesik a bázisból. Az egyre szélesebb körben bejelentett árcsökkentések hatására az infláció csökkentése meredekebb is lehet, amit a nemzetközi termény-, nyersanyag- és energiaárak zuhanása is támogat – világítottak rá.

Hozzátették, hogy a forint árfolyamának erősödése pedig már megjelent a tartós cikkek árainak mérséklődő növekedésében. Mindezek hatására az év végére egy számjegyű lehet az infláció.

Erősödik a forint árfolyama

A forint árfolyamának előrejelzését javították a Magyar Bankholding elemzői, amit a forint gyors év eleji erősödése, a gáz- és energiaárak év eleje óta látott csökkenése és alacsonyabb szinteken való stabilizálódása indokolt.

A későbbiekben a várható kamatcsökkenési ciklus ellenére nem számítanak a forint gyengülésére,

mivel az infláció várható meredek csökkenésének hatására az év végére pozitív lesz a reálkamatláb, amely csökkentheti az elvárt hozamokat, míg a kockázati megítélésük javulása a hazai kamatfelárak szűküléséhez vezethet.

Az energiaárak jelentős visszaesése idén érdemben csökkentheti a külkereskedelmi hiányt, a jelenlegi árak mellett a cserearányok javulása akár 7-8 milliárd euró lehet. A beruházások és a fogyasztás lassulása szintén csökkentheti az importot, míg az ellátási problémák, a chiphiány enyhülése, valamint az új termelőkapacitások üzembe helyezése támogathatja az exportot. A bankholding arra számít, hogy a GDP 2,6 százalékára csökkenhet a folyó fizetési mérleg hiánya.

Válságálló munkaerőpiac

A tavalyi évben számottevően emelkedett a bérdinamika a 20 százalékos minimálbér- és garantáltbérminimum-emelés, a több ágazatot érintő 20 százalékos bérrendezés, valamint a hivatásos állomány hathavi illetménye következtében – világított rá a bankholding. 

A feszes munkaerőpiaci kondíciók 2023-ban lazulhatnak, de a nemzetgazdasági szintű bérnövekedés továbbra is két számjegyű marad, 14–15 százalék közötti lehet a minimálbér és a bérminimum 16, illetve 14 százalékos emelése, valamint a magas infláció következtében növekvő bérigények miatt

– állapította meg Horváth András vezető elemző.

Csökkenő kamatok

Az MNB a tavaszi hónapokban is magasan tartja a kamatokat, az óvatosság egyelőre indokolt, tekintve, hogy a forint árfolyama az elmúlt hetek pénzügyi turbulenciái alatt még mindig sérülékenynek bizonyult. Az elemzők az év második felében számítanak a kamatok csökkentésére, a 18 százalékos egynapos kamat fokozatosan a 13 százalékos alapkamathoz csökkenhet, ezt követően pedig sor kerülhet az alapkamat csökkentésére is. 

A vártnál magasabb hazai infláció, valamint a kockázati tényezők vártnál lassabb javulása következtében az idei és jövő évre várt kamatpályát felfelé módosították az elemzők, az idei év végi 9 százalékos alapkamat-várakozást 10,5 százalékra, a jövő év végit pedig 4,5 százalékról 6 százalékra emelték a legutóbbi, januári prognózishoz képest.

Összefoglalva, a Magyar Bankholding makrogazdasági elemzői felfelé módosították az éves GDP-növekedési várakozásaikat, míg számításaik szerint az infláció egy számjegyű lehet 2023 végére. Idén lazulhat a munkaerőpiac feszessége. A forint árfolyama nagy valószínűséggel marad a jelenlegihez közeli szinten.

Rovatok