Index Vakbarát Hírportál

A magyar–kínai lendület tovább robog

2023. április 21., péntek 14:56

A pénzügyi együttműködés a kapcsolatok egyik leggyorsabban fejlődő területe.

Magyarország mára a kínai befektetők első számú célpontjává vált a régióban, a világ második legnagyobb bankjának budapesti fióknyitása tovább erősíti a magyar–kínai gazdasági kapcsolatokat – hangsúlyozta Varga Mihály, miután hivatalában fogadta a China Construction Bank csoport (CCB) elnökét, Tien Kuo-lit.

A magyar pénzügyminiszter kiemelte: a kormány célja, hogy Magyarország növelje regionális pénzügyi központi szerepét, amihez hazánk versenyképes üzleti környezete és elhelyezkedése megfelelő alapot ad.

A Pénzügyminisztérium lapunkhoz eljuttatott közleménye szerint a közelmúlt kihívásai ellenére (a világjárvány, majd a szomszédságunkban zajló orosz–ukrán háború) a magyar–kínai kapcsolatok lendülete nem csökkent – jelentette ki Varga Mihály. Hozzátette, a Kínával folytatott együttműködésünk fejlődése töretlen maradt, amit a gyakori magas szintű találkozók és a gazdasági, kereskedelmi és kulturális téren megvalósuló sikeres projektek is mutatnak.

A magyar pénzügyminiszter elmondta: 2022-ben Kína volt a legfontosabb Európán kívüli kereskedelmi partnerünk, a kétoldalú kereskedelem teljes volumene közel 6 százalékkal nőtt, és meghaladta a rekordot jelentő 13 milliárd dollárt. Magyarország a kínai befektetők első számú célpontja Közép-Kelet Európában, a kínai befektetések összértéke elérte a 8 milliárd dollárt – jegyezte meg Varga Mihály.

Zöld államkötvény

Magyarország és Kína pénzügyi kapcsolatairól szólva Varga Mihály kijelentette: az elmúlt években sikeres államkötvény-kibocsátásokat hajtottunk végre a kínai és hongkongi kötvénypiacokon. Ezek azt bizonyítják, hogy az ázsiai befektetők bíznak a magyar gazdaságban. Mint mondta: 2021-ben Magyarország a világon az első külföldi szuverén Zöld Pandakötvény kibocsátójaként jelent meg a kínai kötvénypiacon, és 1 milliárd renminbi, azaz mintegy 50 milliárd forint értékű zöld államkötvényt bocsátott ki. A sikeres kibocsátásban a CCB is közreműködött – mutatott rá a tárcavezető.

A China Construction Bank Corporation a világ második legnagyobb bankja, magyarországi működését 2022 júniusában kezdte meg. Az intézmény egyike Kína négy nagy állami kereskedelmi bankjának, szoros együttműködést tart fenn a kínai gazdaság stratégiai iparágainak vezető vállalataival. Tien Kuo-li, a CCB elnöke a magyarországi fióktelep április 19-i megnyitójára érkezett Budapestre.

Rovatok