Index Vakbarát Hírportál

Vagyonkezelő alapítványokhoz került a magyar óriáscégek 91 milliárdos profitja

2023. április 25., kedd 09:21

A magyarországi vagyonkezelő alapítványok egyre inkább a figyelem középpontjába kerülnek, hiszen jelentős mértékben veszik fel a hazai nagyvállalatok osztalékait. Most összesen 91 milliárd forintos profit került hozzájuk.

A tavalyi évben a Mol történelmi profitot ért el 628 milliárd forint értékben az üzemanyagárstop és az extraprofitadó ellenére. A cég korábban állami kézben lévő részvényeit a kormány vagyonkezelő alapítványoknak adta át 2020-ban és 2021-ben, így a cég nyereséges működéséből származó profit már ezeket az alapítványokat gazdagítja. Az állami kézben lévő Richter-részvényeket is alapítványoknak adták, így a gyógyszeripari cég osztalékjövedelme szintén ezeket gyarapítja.

Az idei évben a Mol és a Richter rekordmértékű osztalékot fizethet a tavalyi rekordnyereség túlszárnyalása után.

Mol igazgatósága 287 milliárd forint kifizetését javasolta a társaság közgyűlésének tavalyi eredményéből.

Milliárdokat öntenek az alapítványokra

A 24.hu szerint a fent említett a Mol és a Richter eredményének köszönhetően 90,8 milliárd forintnyi osztalékot vehetnek fel az állam helyett a kedvezményezett alapítványok.

A legnagyobb haszonélvezők az MCC és a MUC alapítványok, amelyeknek vezetői Orbán Balázs és Hernádi Zsolt. Mindkét alapítvány 10-10 százaléknyi tulajdonrészt kapott a Mol Nyrt.-ben és a Richter Gedeon Nyrt.-ben.

Rovatok