A Morgan Stanley, az egyik legnagyobb amerikai bank mintegy 3000 fős leépítést tervez a második negyedévben a Reuters hírügynökségnek nyilatkozó forrás szerint.
Tavaly decemberben a Morgan Stanley mintegy 1600 fős elbocsátásról döntött. A banknak több mint 82 ezer alkalmazottja volt március végén, így a tervezett elbocsátás az alkalmazottak közel 4 százalékát érinti − közölte az MTI.
A Morgan Stanley április közepén csökkenő első negyedéves nyereségről és bevételről számolt be, adózott eredménye 19 százalékkal, 3,033 milliárd dollárra, részvényenként 1,7 dollárra csökkent az első negyedévben az egy évvel korábbi 3,715 milliárd dollárról, részvényarányosan 2,02 dollárról, bevétele pedig 2 százalékkal, 14,52 milliárd dollárra mérséklődött.
A Morgan Stanley vezérigazgatója, James Gorman decemberi nyilatkozata szerint a bank „szerény” leépítéseket hajt végre világszerte, a pontos számokról nem beszélt.
A gazdasági környezet romlása, a magas infláció és a fogyasztói kiadások csökkenése jelentősen rontotta számos amerikai nagyvállalat kilátásait is.
Jelenleg az elbocsátások túlnyomó többsége a technológiai szektorban történik, azonban jelentős leépítések vannak a kiskereskedelmi és a pénzügyi szektorban is. A vállalatok igyekeznek csökkenteni költségeiket a bizonytalan gazdasági kilátások közepette. Idén januárban és februárban 2009 óta a legmagasabbra, csaknem 181 ezerre emelkedett a bejelentett létszámleépítések száma az Egyesült Államokban a Challenger, Gray & Christmas Inc. munkaközvetítő cég jelentése szerint.