Index Vakbarát Hírportál

Kíméletlen hasznot húznak a bankok a devizaváltásból

2023. június 14., szerda 07:08

A hagyományos bankok akár 2 százalékos költséggel váltanak devizát, amely tízszer magasabb ráta, mint amit az egyes fintech vállalkozások, például az IbanFirst kínál – fedte fel lapunknak Johan Gabriels. Az IbanFirst fintech szolgáltató regionális vezetője szerint a magyarországi óriásbankok lemaradtak innovációban, ez pedig hatalmas lehetőséget jelent a kisebb, de annál innovatívabb startupcégeknek.

Aki már nyaralt külföldön, annak nem ismeretlen jelenség, hogy más-más valutaváltási árfolyamokkal találkozik a különböző helyeken. Éppen ezért a reptéri pénzváltástól óvva intenek a pénzügyi szakértők, hiszen ott akár az aktuális piaci árfolyamoktól több mint 20 százalékkal eltérített árfolyamokkal dolgoznak, nincs ez másként a bankoknál sem, noha ott ennél kedvezőbbek az átváltási árfolyamok.

Hatalmas összegeket gombolnak le a hazai mikro-, kis- és középvállalatokról a hagyományos bankok, nagyobb átutalásoknál ez akár milliókra rúghat

– tudtuk meg Johan Gabrielstől. Az IbanFirst fintech cég regionális igazgatója szerint a magyarországi bankok leszakadtak innovációban, ami kínálkozó lehetőség a gyorsan reagáló fintech cégeknek, mint amilyen az övé is. Hasonló fintech cég a népszerű Revolut és a Wise is, azonban ezek a neobankok inkább a lakossági ügyfelekre és a mikrovállalkozásokra koncentrálnak, míg az IbanFirst a valamivel nagyobb kis- és középvállalatoknak kínál megoldásokat. 

Lemaradtak innovációban a nagy bankok

Johan Gabriels a cégéről elmondta, hogy pont a kis mérete miatt a költségeik is alacsonyak, tíz európai országban hozzávetőleg 350 emberrel dolgoznak. Többek között ezért tudják megtenni, hogy a bankokra átlagosan jellemző 2 százalékos devizaváltási rátát 0,2 százalékon tartják.

Nagyobb összegeknél ütközik ki láthatóan a különbség, évente átlagosan 5-10 ezer euró, hozzávetőleg 2-4 millió forint között spórolhatnak a cégek

– mondta lapunknak a pénzügyi szakember. Megjegyezte, hogy mindössze a piac 5-6 százalékát fedik le, viszont hatalmas potenciált lát a fintech cégekben, három éven belül akár a piac 20 százalékát is elfoglalhatják – véli. Arra számít, hogy a nagy bankok az ügyfelek migrációját látva lépni fognak, de ezt áldásos folyamatnak tartja, hiszen így éleződik a verseny, az ügyfelek magasabb minőségű szolgáltatást kaphatnak. 

Aztán persze ott vannak a nehezebben mérhető számok, ilyen például az átláthatóság. A kliensek pontosan tudják, milyen árfolyamon váltunk. Ráadásul az általunk kínált megoldás nem csak a multinacionális vállalatok számára elérhető, most már a KKV-piac is élvezheti az előnyöket

– fogalmazott az IbanFirst fintech cég regionális igazgatója. Magyarországról és a közép-kelet-európai régióról elmondta, hogy ott van még mit learatni, hatalmas potenciál van ezekben a piacokban.

A legjobb ajánlatot keresik meg

Az iBanFirst azzal a küldetéssel született, hogy egyszerűbbé és költséghatékonyabbá tegye a devizaváltásos ügyleteket a kis- és középvállalkozások számára. E célból az Európai Unióban és március óta Magyarországon is beszerezte a pénzügyi szolgáltatásokhoz szükséges engedélyeket.

A szolgáltató a legfejlettebb technológiák felhasználásával hozott létre egy online platformot, ahol az üzleti felhasználók csökkenthetik a devizakonverziós költségeket és minimalizálhatják az árfolyam-ingadozásokból származó kockázatokat. A bankok ajánlatai közül a legjobb átváltási rátát keresik meg. 

Magyarországon már 450 cég veszi igénybe az IbanFirst szolgáltatásait

– tudtuk meg a cég regionális igazgatójától, aki azt is elárulta, hogy ügyfeleik hozzávetőleg 60 százalékát ajánlások – azaz pozitív szájreklám – útján szerzik. Év végére arra számítanak, hogy a 650-et is meghaladja majd az ügyfeleik száma.

Az üzleti ügyfelek a platform használatával online végrehajthatják a devizaváltást, vezethetnek devizaszámlákat, és átutalásokat, fedezeti ügyleteket is indíthatnak. Az iBanFirst online platformja lehetőséget nyújt a kis- és középvállalkozásoknak, hogy több mint 30 devizanemben online számlát nyissanak, amelyen alacsony költségekkel kezelhetik devizaügyleteiket. 

(Borítókép: Index)

Rovatok