Index Vakbarát Hírportál

Soha nem látott száguldozás volt a Hungaroringen

2023. június 16., péntek 18:20

Ahogy sportszakmailag, úgy üzletileg is jó éve volt tavaly a Hungaroringnek. A Formula–1-es Magyar Nagydíjnak otthont adó versenypálya üzemeltetőjénél kilőtt az árbevétel, amely mögött főként a jegyértékesítés masszív bővülése áll.

Nemcsak a lóerők dübörögtek az elmúlt évben a Hungaroringen, hanem a mogyoródi versenypályát üzemeltető gazdasági társaság is eredményes esztendőt zárt a beszámolója alapján. Ebből kiderült ugyanis, hogy a Hungaroring Sport Zrt. értékesítésének nettó árbevétele az egy évvel korábbi 6,02 milliárd forint után tavaly a 10,31 milliárdot is elérte. Az üzleti jelentés kiegészítő melléklete szerint

a növekvő forgalom mögött elsősorban a kiemelt rendezvények, úgymint a Formula–1 Magyar Nagydíj és a Super Racing Fesztivál jegyértékesítése áll.

Ráadásul a vállalat közlése szerint a versenypálya hasznosítási bevételei is jelentős mértékben növekedtek a korábbi évekhez képest, elsősorban a filmforgatások megjelenésével.

A profit is liftbe szállt

Az árbevétel növekedése a profitot is húzta magával, tavaly ugyanis több mint 1,76 milliárd forintos nyereség keletkezett az egy évvel korábbi, mindössze 64 milliós plusz után. Az elnök-vezérigazgatói tisztséget továbbra is Gyulay Zsolt tölti be, aki tavaly február óta a Magyar Olimpiai Bizottságot is vezeti.

Olyannyira nem elhanyagolható tétel a társaság életében az egyéb bevételek sora, hogy a 2021-es 15,29 milliárd forint után 2022-ben már 17,73 milliárdot látunk, ebből

a bázisidőszakban 15,18, a tárgyévben pedig 17,62 milliárd forint a visszafizetési kötelezettség nélkül kapott állami támogatás.

Ez főként a jogdíjak és a rendezvényszervezés költsége, ami csak tavaly több mint 17,38 milliárdra rúgott. Ehhez képest elenyésző összeg az Autó-Motorsport Stratégia 163 millió forintos továbbadott támogatása, illetve a közlekedésbiztonsági program 78 milliója. A Hungaroring Sport Zrt. beszámolójának tanúsága szerint az egyéb bevételek növekedésének oka alapvetően a Magyar Nagydíj 2022. évi jogdíjának indexálása, valamint a forint/dollár árfolyam változása.

A társaság kitért arra, hogy a bevételekből mintegy 52 millió forint kapcsolt vállalkozástól (Tanpálya Kft.) származott, amely bizományosi értékesítést, bérleti díjat, továbbszámlázott díjakat, illetve pályahasznosításhoz kapcsolódó árbevételt egyaránt tartalmaz.

Biztosított a jövő

A befektetett eszközök értéke 22 százalékkal, 12,93 milliárd forintra nőtt, amihez nagyban hozzájárult, hogy a társaság tavaly több mint 1,84 milliárdos beruházást hajtott végre. A befejezetlen beruházások záró állománya ugyanakkor meghaladja a 2,55 milliárd forintot, amely elsősorban a Stratégiai Fejlesztési Program tervező és előkészítő munkálatait tartalmazza. A Hungaroring Sport Zrt. ingatlanjainak értéke szakértői vélemény alapján hozzávetőleg 9,81 milliárd forint. Érdemes előretekinteni, hiszen a versenypályán jogilag 2027-ig rendezhető Formula–1-es futam. Sőt, határozat született arról, hogy

a kormány egyetért a versenyrendezési szerződés 2032-ig történő meghosszabbításával, amelynek a letárgyalását a társaság megkezdte.

tavalyi futamot 100 ezer néző kísérte figyelemmel a helyszínen, a négy nap alatt pedig összesen 290 ezren szurkoltak. Azt, hogy az idei, immár 38. Magyar Nagydíjra minden jegy elkelt, már március végén bejelentették, egyúttal azt is közölték, hogy épül még egy további lelátó.

(Borítókép: Max Verstappen köszönti a szurkolókat a Magyar Nagydíjon 2022. július 31-én. Fotó: ANP / Getty Images)

Rovatok