Csak egy-egy hadiipari vállalat tudott talpon maradni a 2010-es évekre még az olyan nagy országokban is, mint Németország vagy Franciaország – mondta az Indexnek Somkuti Bálint. A Mathias Corvinus Collegium Geopolitikai Műhelyének kutatótanára szerint Európában csak két ország kezdte visszaépíteni védelmi iparát, és a nyugati országok közül is csak az Amerikai Egyesült Államokban beszélhetünk egyfajta hadiipari reneszánszról.
Oroszország tavaly februárban kezdődő ukrajnai inváziójának egyik egyértelmű nemzetközi hatása az lett, hogy az európai országok fegyverkezése fokozódni kezdett, de a védelmi költségvetések növelésének szükségessége már korábban is elismert politikai törekvés volt Európában – szögezte le az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány az elemzésében, amelyben azt is hangsúlyozzák, a 2008-as pénzügyi krízist követően a honvédelmi kiadások stagnálását a Krím félsziget 2014-es annexiója utáni emelkedés váltotta fel.
Somkuti Bálint, a Mathias Corvinus Collegium Geopolitikai Műhelyének kutatótanára az Index kérésére távolabbi kontextusra is rávilágított. Emlékeztetett arra, hogy a Szovjetunió összeomlása óta eltelt 32 évben a vén kontinens fokozatosan leépítette a hidegháború alatt fenntartott prominens védelmiipari kapacitásait, ehhez nagy adag pacifizmus és amerikai fegyver párosult.
1991 UTÁN SZINTE AZ ÖSSZES EURÓPAI ORSZÁGBAN GYORSAN A NATO ÁLTAL ELVÁRT GDP-ARÁNYOS 2 SZÁZALÉK ALÁ ESTEK A VÉDELMI KIADÁSOK.
A legtöbb tagállamban a fegyvergyártó cégek összeolvadásokkal, felvásárlásokkal próbáltak meg a felszínen maradni, de így számtalan területet feladtak. „A 2010-es évekre még az olyan nagy országokban, mint Németország vagy Franciaország, mindössze egy-egy vállalat tudott talpon maradni” – összegezte, majd hozzátette: ezt tovább fokozta az a nyílt törekvés, ami az egységes hadiiparra irányult, ami ábránd maradt, szembement a tagállamok érdekeivel.
Az Oeconomus összesítése szerint globálisan 2002 és 2008 között a fegyverértékesítések összértéke majdnem megduplázódott, köszönhetően az iraki, afganisztáni és a globális terror ellen vívott háborúknak. Ugyanakkor a 2008-as pénzügyi krízist követően világszinten is stagnálás következett a hadiiparban, aztán a Krím félsziget 2014-es annexiója fordulópontot jelentett.
2021-RE AZ ÉRTÉKESÍTÉSEK ÖSSZÉRTÉKE NAGYJÁBÓL A MÁSFÉLSZERESÉRE NŐTT, A NEMZETKÖZI FEGYVERPIAC FORGALMA TAVALY MÁR ELÉRTE A 200 MILLIÁRD DOLLÁRT.
Nem nagy titok, a legjelentősebb szereplő az Egyesült Államok, amelynek elsődleges kereskedelmi célpontjai között Európa, Közel-Kelet, illetve a nyugati szövetségesei állnak. Talán az sem lehet meglepő, hogy a második legnagyobb fegyverexportőr viszont Oroszország – 2020-ban 15 milliárd értékben adott el fegyvereket több mint 45 célországba.
Európában látható változás, hogy a hiányzó képességek pótlására, rövid távú megoldásként deklarálta a Közös Beszerzésen Alapuló Európai Védelmi Ipar Megerősítéséről Szóló Törvényt (EDIRPA). Így a tagállamok egyeztetik beszerzéseiket, és a nagyobb méretű megrendelésekkel igyekeznek lábra állítani a meglehetősen gyenge európai hadiipart. Továbbá az Európai Védelmi Ipar Fejlesztési Program (EDIDP) 2019–2020 között 500 millió euró forrást injektált a szektorba – ez utóbbi elődje, a védelmi kutatásra vonatkozó Előzetes Intézkedés program volt 2017–2019 között.
Ugyanakkor jelentősebb, új termelőkapacitásokat létrehozó beruházásokról az idei év júniusáig nem nagyon hallani, a közel 40 százalékkal megnövelt francia védelmi büdzsé például az alábbiakat tartalmazza: a nukleáris arzenál modernizálása, a hírszerzési kiadások 60 százalékkal való növelése, katonai tartalékos állomány megduplázásának költségei, kibervédelmi és pilótanélküli eszközök fejlesztése.
Somkuti Bálint hozzátette: ezzel párhuzamosan természetesen megindult a meglévő kapacitások bővítése, de például a tervezett francia-német EMBT-harckocsi fejlesztése és gyártása is akadozik. Úgy véli, addig nem lesz változás, amíg a kicsi tételekben rendelt drága fegyvereket – magas minőségben, ritkán és kiszámíthatatlan módon – nem kezdik folyamatosan nagyobb mennyiségekben beszerezni az uniós országok. A szektorban a beruházások várhatóan csak akkor indulnak meg érezhető módon, amikor a szavazók erre felhatalmazást adnak, ám egyelőre a járvány utáni és háborús gazdasági következmények kötik le a gazdaságpolitikai kilátásokat.
Ezzel összességében az Oeconomus tanulmánya is egyetért. Leszögezik, hogy a hadiipari ágazat mára Európában nem számít kifejezetten jelentősnek, és közvetlenül mindössze 1,2 millió ember megélhetését biztosítja. A nagyobb hadiipari vállalatok mellett az európai szektor nagyjából 1500 kisebb cégből áll, dominálnak a szektorban a franciák, az angolok, a németek, az olaszok, a svédek és a norvégok. Ugyanakkor, ha ezt világviszonylatban nézzük, akkor a legnagyobb 100 hadiipari cégből 40 az Egyesült Államokban van. Kínában és az Egyesült Királyságban nyolc-nyolc, Oroszországban hat, Franciaországban öt, Dél-Koreában, Németországban és Japánban országonként négyről lehet beszélni – 2021-ben a legjelentősebb hadiipari vállalatnak csupán negyede volt európai székhelyű.
Somkuti Bálint szerint egyértelmű, hogy az európai országokban még nem beszélhetünk jelentős védelmi ipari beruházásokról. Egyrészt azért, mert még a döntés sem született meg – sokkal kisebb döntések is óriási bürokráciával néznek farkasszemet –, másrészt mert egy ilyen jellegű gyár felépítése akár 3-4 évig is eltarthat. „Ugyanakkor van két jelentős kivétel: Magyarország már 2016 óta tudatosan építi vissza a 2010 előtt szinte a porig rombolt védelmi iparát, amely az 1980-as években még közel százezer embernek adott munkát. A másik hasonló ország Lengyelország” – fogalmazott.
Utóbbi a történelmi múltja miatt sokkal érzékenyebben és gyorsabban reagált a konfliktusra, de az meglehetősen érdekes, hogy a nagyobb országok szemlátomást biztonságban érzik magukat, akárcsak a kisgyermekek az apjuk árnyékában.
Jelenleg még az Egyesült Államokban beszélhetünk egyfajta hadiipari reneszánszról, amely az orosz–ukrán háború óriási lőszerigénye miatt egyelőre egy új lőszergyár építésének beindításában nyilvánult meg. A világ többi részén a hidegháború végével sem építették le ilyen mértékben a kapacitásokat, mint Európában, bár egyértelműen racionalizálták azokat. Európa mindenképpen a tipikus rossz példa arra, hogyan nem viselkedhet egy állam vagy egy szervezet, a legalapvetőbb érdekeit ideológiai okokból szem elől tévesztve.
Somkuti Bálint arra is rávilágított, hogy összességében Európa nyugati felén sokkal inkább a kommunikáció és a propaganda szintjén működik egyelőre a hadiipar fejlesztése. Az eltúlzott pacifizmusban felnőtt nyugat-európai politikusok még mindig nem értik, nem érzik a súlyát a megváltozó világrendnek és a megnövekedett orosz katonai fenyegetésnek.
(Borítókép: Ukrán katonák Bahmutnál 2023. április 13-án. Fotó: Diego Herrera Carcedo / Anadolu Agency / Getty Images)