Világszerte nagy dilemma a közgazdászok számára, hogy egy erősebb valuta bevezetése arányban áll-e azzal, hogy az ország lemondjon az önálló monetáris politikáról.
Az argentin peso annyira elértéktelenedett, hogy az egyik elnökjelölt, a közgazdász-végzettségű Javier Milei azzal kampányol, hogy hivatalos fizetőeszközzé tenné az országban az amerikai dollárt.
A peso úgy olvad, mint a jég a Szaharában
– fogalmazott Milei arra utalva, hogy a dollárral szemben majdnem felére esett vissza az argentin valuta értéke. Ha Milei megnyeri az októberi elnökválasztást, és tartja magát ígéretéhez, akkor Argentína lehet a hetedik – és egyben a legnagyobb – olyan állam, amely hivatalos fizetőeszközként használja az amerikai dollárt.
Hogy többen ezt nem tették meg, az azért van, mert ez az utolsó megoldás a kétségbeesett helyzetben lévő országok számára. Argentína esete viszont drasztikus: az infláció májusban elérte a 109 százalékot, a jegybank irányadó kamata pedig 97 százalékon áll.
A valutaszabályozás és a különbözeti árfolyamok ortodox rendszere nem tudta megtörni a peso zuhanását. Az új, 2000 pesós bankjegy körülbelül négy dollárt ér. Ennek is köszönhető, hogy Argentínában már de facto fizetőeszköznek lehet tekinteni a dollárt. A főbérlők most dollárt követelnek fizetésként, akárcsak az ügyvédek, a hangszereladók és az esküvőszervezők.
A dollárosodás már folyamatban van
– mondta Diana Mondino közgazdász- és pénzügyi professzor, aki Milei zászlaja alatt indul a kongresszusi helyért. – Az argentinok dollárban spórolnak, és egyre több tranzakciót bonyolítanak le dollárban.”
Argentínában ugyanakkor több közgazdász a dollárosítás ellen foglalt állást, mondván, hogy az gyakorlatilag átengedné a monetáris politika irányítását az amerikai jegybanknak. A lehetséges hátrányok közé tartozik, hogy az erős dollár felpörgeti az argentin import iránti keresletet, miközben megdrágítja az exportot, ami potenciálisan a fizetési mérleg válságának jelentené a terepét.
Kicsit hasonló a helyzet akkor is, amikor egy ország bevezeti az eurót. Gyakorlatilag lemond az önálló monetáris politikáról, és azt átengedi a frankfurti székhelyű Európai Központi Banknak. A különbség azonban annyi, hogy az euró egy közös megegyezésen alapuló integrációs szervezet valutája, míg a dollár esetében egy másik állam monetáris politikájának szolgáltatja ki magát az adott ország.
Az Európai Unió húsz tagállama használja hivatalos fizetőeszközként az eurót, azonban kevesen tudják, hogy
az EU-n kívül is van két olyan állam, ahol bevezették a fizetőeszközt. Ez a két ország Montenegró és Koszovó.
Ez oda vezethető vissza, hogy a rendszerváltás előtt nagyon sok jugoszláv vendégmunkás dolgozott az akkori NSZK-ban, ahol a fizetésüket nyugatnémet márkában kapták, amit aztán magukkal vittek, amikor hazalátogattak. Ennek volt az egyik következménye az is, hogy később a jugoszláv dinár árfolyamát a német márkához igazították.
Az 1990-es évek jugoszláviai háborúja a fizetőeszköz elértéktelenedésével is együtt járt, az infláció a világtörténelemben a második legnagyobb mértékű volt – a rekordot a pengő 1945–46-os lejtmenete tartja. Emiatt az akkor már össznémet márka de facto fizetőeszközzé vált a jugoszláv tagköztársaságokban, köztük Montenegróban és Koszovóban is. Így történhetett meg az, hogy a két ország 2002-ben egyoldalúan vezette be az eurót mint de facto fizetőeszközt, ami a német márkát váltotta föl.
Érdekesség, hogy
Bosznia-Hercegovinában például a mai napig a bosnyák konvertibilis márka a hivatalos fizetőeszköz,
amelyet az országot felügyelő ENSZ-ellenőrzés nyomására vezettek be 1998-ban, árfolyamát pedig 1:1 arányban a német márkához kötötték. Miután 2002-ben a német márkát felváltotta az euró, a konvertibilis márkát gyakorlatilag ugyanazon a kötött árfolyamon váltották be az EU új fizetőeszközére, mint a német márkát.
„A Magyar Nemzeti Banknak van egy világos, határozott, mindenki számára érthető álláspontja: kötelező bevezetnünk az eurót, ami egy kettős döntés lesz, a magyar kormány és az Európai Bizottság közös döntése” – nyilatkozta nemrég Matolcsy György. De mi az oka annak, hogy több uniós tagállam inkább a nemzeti valutájánál maradt?
Egészen 1994-ig Magyarország a forint árfolyamát az amerikai dollárt és a német márkát is magában foglaló valutakosárhoz kötötte, napjainkban azonban a forint egy szabadon lebegő árfolyamú valuta. Hazánk exportorientált, kis, nyitott gazdaság, amely ebből fakadóan sokat tud profitálni a forint és az euró közötti átváltási arányok ingadozásán, emellett a versenyképesség egyik fő alapja a relatíve gyenge forint.
Ugyan Lengyelország 2004-ben csatlakozott az Európai Unióhoz, de még nem vezette be az eurót, és a mai napig saját pénznemét, a złotyt használja. A valutareformot követően a ma ismert lengyel valutát – az új złotyt – 1995-ben vezették be, már a posztkommunista időszakban azzal a céllal, hogy fellendítse az ország gazdaságát. Az eredeti cél az volt, hogy Lengyelország 2012-ben csatlakozik az euróövezethez. Azonban jött a 2008-as válság, és a gazdasági statisztikák arról számoltak be, hogy
a lebegő árfolyamú lengyel valuta leértékelődése a válság idején versenyképesebbé tette a lengyel termékeket a külföldi vásárlók számára.
A helyzetet figyelembe véve a varsói kormány úgy döntött, hogy a globális válság mérséklődéséig elhalasztja a belépési tárgyalásokat. Azóta azonban az ország politikai változásai miatt Lengyelország a kérdésben korábban kialakult egyetértéstől egyre inkább eltávolodik.
Csakúgy, mint a térségbeli Magyarországon és Lengyelországban, Csehországban sem támogatja a lakosság a helyi pénznem euróval való helyettesítését. Egy 2019-ben végzett felmérés szerint a csehek 75 százaléka ellenezte az euró bevezetését, és inkább megtartaná a monetáris politika feletti irányítást.