Index Vakbarát Hírportál

Meglepetés készül a boltokban, még olcsóbbak is lehetnek az ársapkás termékek

2023. július 5., szerda 12:03

Már csak hónapok vannak hátra, októberben egy számjegyűre olvadhat a most még régiós rekordernek számító hazai infláció – ismertették előrejelzésüket az MBH Bank szakértői szerdai sajtóeseményükön. A bank számításai szerint év végére hat százalékra is mérséklődhet a hazai pénzromlás. A szakértők azt is felfedték, mikor kezdhet el többet érni a fizetésünk, azaz mennyit kell még arra várnunk, hogy növekedjenek a reálbérek. A boltokban is kellemes meglepetésre számítanak.

Mint ismert, Magyarország az uniós mezőnyben megnyerte a nem túl hízelgő inflációs trófeát, hazánkban a legmagasabb a pénzromlás mértéke. A kormány különböző intézkedésekkel megcélozta az infláció letörését, először árstopokkal, majd kötelező akciózással, és legújabban az online árfigyelő rendszerrel. A rekorder magyar inflációhoz jelentősen hozzájárult az élelmiszer-infláció, amely ugyan a januári 44 százalékról májusra 33,5 százalékra olvadt, azonban még így is rendkívül magas. A kormány jelezte, hogy augusztusban leveszi az élelmiszerár-sapkát. 

Számos termék ára csökkenni fog, amikor a piaci árak érvényesülnek. A megnövelt, 15 százalékos kötelező akciózással még olcsóbbá is válhatnak a most még ársapkás termékek az intézkedés kivezetése után

– világított rá Suppan Gergely, rámutatva, hogy ilyen termék lehet például a csirkemell. Az MBH Bank vezető elemzője a gabonaárak csökkenésével számol, ami a lisztből készült termékek árait csökkenti majd.

Az infláció májusban 21,5 százalékra csökkent a januári 25,7-ről. Az MBH Bank előrejelzései szerint júniusban akár húsz százalék alá is mérséklődhetett a pénzromlás, az idei éves inflációs előrejelzésüket pedig 18,5 százalékról 17,5 százalékra módosították. 

A szakértők elmondták, hogy a piaci információk alapján az átalányfogyasztók gázszámlája is csökkenhet az éves leolvasást követően, így sok háztartás kerülhet az átlagfogyasztás alá. A forint árfolyamának erősödése pedig már megjelent a tartós cikkek árainak mérséklődő növekedésében. Mindezek hatására akár már októbertől egy számjegyű lehet az infláció, amely az év végére 6 százalék közelébe csökkenhet a bank elemzői szerint.

A tavalyi gyengülés után a forint vezeti egyértelműen az idei korrekciós trendet a fontosabb nemzetközi devizákkal szemben – állapították meg a bank szakértői. 

Eddig azt hallgattuk, hogy mekkora kilengések vannak az euró-forint árfolyamában, most pedig ennek az ellenkezőjét mondják, hogy miért nem mozog?

– árulta el Kuti Ákos. Az MBH Bank Elemzési Centrum vezetője megjegyezte, hogy a kilengések hiánya nagyban a kockázati megítélésünk javulásának köszönhető. Jelezte, hogy közel 8 százalékkal a tavaly ilyenkori szintje alatt tartózkodik a magyar deviza, ezzel segítve az importált infláció leszorítását is. Az idei év végére 378-as euró-forint árfolyamszintet vár az elemző, mivel a pozitív és negatív tényezőket kiegyensúlyozottnak látja középtávon.

Pár hónapon belül többet ér a fizetésünk

Az MBH Bank elemzői ismertették, hogy a munkaerőpiaci aktivitás növekedése miatt 4 százalékig emelkedett a munkanélküliségi ráta az év elején, majd a tavaszi hónapokkal csökkenésnek indult, az őszi hónapokra pedig 3,5 százalékra várják a rátát. 

Az erőteljes inflációs folyamatok nyomot hagynak a bérnövekedésen, a nettó reálbérek közel 7 százalékkal csökkentek áprilisban, az infláció várható látványos csökkenése mellett a reálbérek már augusztusban fordulhatnak, majd decemberig 9 százalék közelébe emelkedhetnek, támogatva a vásárlóerőt is 

– jelezte Balog-Béki Márta, az MBH Bank tőkepiaci elemzője, hozzátéve, hogy mindemellett gyakorlatilag megvalósul a teljes foglalkoztatottság.

MBH Bank: érkezik a fordulat

Ahogy az már korábban kiderült, a kormány 4 százalékos növekedéssel, valamint 6 százalék körüli éves inflációval számol a jövő évben. Az MBH Bank előrejelzései ezzel párhuzamban vannak, viszont a bank a kormány idei 1,5 százalékos növekedési előrejelzésével szemben egy százalékos GDP-bővülést vár.

„Már egymás után a harmadik negyedévben technikai recesszióban van a hazai gazdaság, főleg az energiaválság és az aszály miatt” – mutatott rá Suppan Gergely. Az MBH Bank vezető elemzője rávilágított, hogy tavaly annyira lerombolta a gazdaságot a mezőgazdaságot sújtó aszály, hogy idén ez a szektor pörgetheti fel a növekedést, részben az alacsony bázis miatt.  

IDÉN KILÉP A HAZAI GAZDASÁG A TECHNIKAI RECESSZIÓBÓL, MEGINDULHAT A NÖVEKEDÉS

– állapították meg az MBH Bank szakértői, megjegyezve, hogy a GDP növekedésére ható tényezők vegyes folyamatokat tükröznek, de az összkép pozitív.

Idén a gazdasági növekedést több tényező is támogatja:

Az elemzők hozzátették, hogy gyengébb belső és külső kereslet azonban beárnyékolja a kilátásokat. Kiemelték, hogy a mezőgazdaság teljesítménye a vártnál lényegesebben jobb, a csapadékosabb időjárás miatt a kilátások is kedvezőek. Összességében az MBH Bank elemzői megerősítették az idei 1 százalékos GDP-növekedési prognózisukat. A következő két évre 4,3-4,3 százalékos tartós növekedést várnak.

Javult Magyarország kockázati megítélése 

Az elemzők ismertették, hogy idén a külkereskedelmi mérleg többlete elérheti az 1,3 milliárd eurót, az előző évi közel 8,6 milliárd euró hiánnyal szemben. Még ennél is kedvezőbb adatra számítanak, ha az energiaárak tartósan a jelenlegihez hasonló kedvező szinten alakulnak. A szakértők szerint a GDP 2,1 százalékára csökkenhet a folyó fizetési mérleg hiánya. 

A fenti kedvező folyamatok pedig megágyaznak a jegybanki alapkamat csökkentésének. Az elemzők várakozásai szerint az egynapos kamat az őszi hónapokra fokozatosan a 13 százalékos alapkamathoz csökken, ezt követően pedig sor kerül az alapkamat csökkentésére is. Az idei év végére 10,5 százalékra, a jövő év végére pedig 6 százalékra várják az alapkamatot. Összességében gazdasági fordulatra számít az MBH Bank, a jövő évtől már bőven magunk mögött hagyhatjuk a recessziós félelmeket a szakértők szerint. 

(Borítókép: Joe Raedle / Getty Images)

Rovatok