Index Vakbarát Hírportál

Megdöbbentő, hányan mennek autóval nyaralni

2023. július 20., csütörtök 09:00

A magyar autósok több mint 95 százaléka inkább kocsival utazik a nyaralásra – derült ki a Magyar Suzuki kutatásából. A többség úgy gondolja, hogy az autó adja a legnagyobb szabadságot, praktikus, kiszámítható, ráadásul a vezetés élvezetes elfoglaltság is.

A nyári szabadságolások idején, aki teheti, útra kel, hogy országhatáron belül vagy külföldön pihenjen. Tízből heten nem változtattak korábbi szokásaikon: ragaszkodnak a saját járműhöz.

Úgy gondolják ugyanis, hogy ez adja a legnagyobb szabadságot, praktikus, ugyanakkor a vezetés élvezetes elfoglaltság is, miközben biztonságos, kiszámítható megoldás – állapította meg kutatásában a Magyar Suzuki.

A megkérdezettek 95,58 százaléka nyaraláskor inkább autóval utazik

– emelték ki a kutatást bemutató közleményben. Ugyanakkor megfigyelték, hogy az elmúlt másfél évben megnövekedett költségek idén éreztetik először a hatásukat – megfontoljuk, hova, mennyi időre és milyen közlekedési eszközzel utazunk.

Visszatartó erő a költségnövekedés

Tízből heten ugyanannyiszor választják az autózást vakációzáshoz, mint korábban, ugyanakkor a megkérdezettek 27 százaléka változtatott.

A módosítók 16,86 százaléka hétköznap kevesebbet, nyaraláskor viszont többet használja az autót

– írják az elemzésben, kitérve arra, hogy 8,97 százalék továbbra is autóval nyaral, de kevesebbszer utazik külföldre.

Mindössze 1,6 százalék vallja, hogy már nem indul útnak autóval országhatáron túli helyre. Azok, akik nem autóval mennek nyaralni, többek között a megemelkedett költségek, így a benzinárak, a nem megfelelő járműállapot vagy éppen kényelmi okok miatt döntöttek így.

A KSH statisztikái alapján a legtöbb közúti baleset nyáron történik, ami érthető, hiszen ilyenkor többen használják az autót, a forgalom is gyakran torlódik egyes útszakaszokon és a hét egyes időszakaiban (péntekvasárnap).

A kánikula ráadásul sokkal jobban megterheli a szervezetet, amely a koncentrációra is hatással van, emellett a nem megfelelő műszaki állapotban lévő autók is balesetveszélyesek – világít rá az elemzés.

(Borítókép: Oláh Tibor / MTI)

Rovatok