Index Vakbarát Hírportál

Fontos döntést hozott a lengyel kormány a nyugdíjjal kapcsolatban

2023. július 21., péntek 17:18

Andrzej Duda lengyel elnök aláírta pénteken a 14. havi nyugdíj állandóvá tételéről szóló törvényt – közölték a varsói államfői hivatal honlapján.

A jogszabályt véglegesen július 7-én hagyta jóvá a parlamenti alsóház, a szejm, elutasítva az ellenzéki többségű szenátus módosításait.

A minimálnyugdíjjal egyenlő összegű 14. havi nyugdíjat 2021 óta egyszeri járulékként minden évben kifizették Lengyelországban, a májusban előterjesztett új kormánypárti törvénnyel azonban állandóvá teszik.

A minimálnyugdíjjal szintén egyenlő 13. havi nyugdíjat 2019-ben vezették be, és azóta rendszeresen folyósítják.

A 14. havi nyugdíj az új jogszabály szerint azoknak jár, akiknek a havi nyugdíja alacsonyabb bruttó 2900 zlotynál (mintegy 248 ezer forintnál). A küszöb átlépése esetén arányosan alacsonyabb összeget fizetnek ki.

Az állandó 14. havi nyugdíj a kormánykoalíciót vezető Jog és Igazságosság (PiS) őszi parlamenti választásokra szóló programjának része. A program keretében július elejétől díjmentessé tették az állami autópályák használatát Lengyelországban – írja az MTI.

A PiS eddig bejelentett választási ígéretei között szerepel az is, hogy jövő év elejétől a jelenlegi 500 zlotyról (mintegy 43 ezer forint) 800-ra (mintegy 68 ezer forint) emelnék a 18 éven aluli gyermekek után fizetett havi támogatást, és ingyenes gyógyszereket biztosítanának a 65 évesnél idősebbeknek, valamint a 18 évesnél fiatalabbaknak.

Rovatok