Index Vakbarát Hírportál

Ez adhat új löketet a tej drágulásának

2023. július 25., kedd 20:30

Továbbra is izzadságos időszak jellemzi a hazai tejipart a fogyasztáscsökkenés, illetve az európai tejfeleslegek miatt – közölte az Index érdeklődésére a Tej Terméktanács ügyvezető igazgatója. Harcz Zoltán lapunknak beszélt arról is, hogy az EPR-díjak nagy valószínűséggel megjelennek majd a termékek árában is.

Harcz Zoltán ismertette, hogy a korábbi rekordmagas európai uniós tejáraknak köszönhetően Észak- és Nyugat-Európa tejtermelése tavaly ősztől erősödésnek indult, jelentős feleslegek kezdtek kialakulni, továbbá az első félévben Európában is csökkent a fogyasztás volumenben, azonban a magyarhoz képest kevésbé.

A magas infláció okán bekövetkezett fogyasztáscsökkenés okozta erős korrekciót is érezzük a saját bőrünkön.

Az ügyvezető igazgató szerint az is súlyosbítja a helyzetet, hogy a hazai vásárlóerő az elmúlt évek nagymértékű bérinflációja ellenére még mindig jelentősen elmarad az EU-s átlag vásárlóerőszintjétől, így a tejágazat folyamatos nyomás alatt van. Amennyiben az egyes, normalizálódásra utaló jelek ellenére is magas marad az inflációs nyomás, az tovább gyengítheti a fogyasztói vásárlóerőt.

Csökkenő árak

Az Indexnek küldött válaszában azt is kiemelte: rendkívül kitett a nemzetközi piacoknak a hazai tejpiac, amely az év második felében kerülhet egyensúlyi helyzetbe. Csökkenő tejárak és a költségek kisebb léptékű mérséklődése miatt lassulhat a tejtermelés, szemben a mostani 0,7-0,8 százalékos európai, illetve globális tejtöbblettel.

Rámutatott arra is, hogy az európai tejpiaci helyzet (a korábbi magas árak okozta tejtöbblet, a magas infláció okozta fogyasztás visszaesése) az európai és hazai tej- és tejtermékárak csökkenését okozza.

Az Agrárközgazdasági Intézet adatai szerint Magyarországon a nyerstej országos termelői átlagára 161,96 forint/kilogramm volt 2023 júniusában. A fehérjetartalom 0,1 százalékpontos, a zsírtartalom 0,05 százalékpontos romlása, valamint az alapár 4 százalékos csökkenése mellett a nyerstej átlagára 6 százalékkal mérséklődött 2023 júniusában a 2023. májusihoz képest, és 1 százalékkal meghaladta az előző év azonos hónapjának átlagárát.

A NYERSTEJ ÁRÁNAK EGY HÓNAP ALATTI CSÖKKENÉSE A TERMÉKPÁLYA TOVÁBBI FÁZISAIBAN IS MEGMUTATKOZOTT.

A jelentés szerint a tej és tejtermékek közül mérséklődött 

A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint a gyümölcsös joghurt fogyasztói ára nem változott, a 2,8 százalék zsírtartalmú dobozos UHT- (tartós) tej 1 százalékkal, a 12 és a 20 százalék zsírtartalmú tejföl, valamint az 1,5 százalék zsírtartalmú pasztőrözött ESL- (hosszan friss) tej egyaránt 3 százalékkal, a trappista tömbsajt 5 százalékkal, a 2,8 százalék zsírtartalmú pasztőrözött ESL- (hosszan friss) tej fogyasztói árai pedig 6 százalékkal csökkent ugyanebben az összehasonlításban.

Előrejelzések szerint a gazdálkodóknak továbbra is kihívásokkal kell szembenézniük: az alacsonyabb tej- és tejtermékárak mellett az inputköltségek még mindig jóval a sokéves átlagon felül alakulnak – közölte Harcz Zoltán, aki azt is hozzátette: „igaz, egyes költségek emelkedése lelassult, sőt csökkenni is kezdett”.

Ez lehet az új olcsó tej

Kitért arra is, hogy a hatósági áras tej piaci részaránya – a friss és az ESL-tejek kárára – jelentősen emelkedett. A hatósági áras tej kategóriának az összes megtermelt (vagy felvásárolt) tejhez viszonyított arányára, úgy vélik, hogy semmiképpen sem lehet meghatározó hatása a kormány döntésének.

A hatósági áras tejkategória az összes, Magyarországon felvásárolt nyerstej 5-6 százalékát reprezentálta az árszabályozás előtt.

Harcz Zoltán szerint azt, hogy az online árfigyelés és az akciózás szabályai merre viszik el a tejszortiment összetételét, ma még nem lehet pontosan meghatározni. A beszállítók és a kiskereskedők eddig is rendszeresen akcióztak tej és tejtermékeket, másrészt a tejfeldolgozók, a kiskereskedelmi láncok és sok független (kis)bolt egymástól minden tekintetben eltérő ár- és üzletpolitikát folytatnak, ráadásul a „tej” többféle lehet (friss, ESL, UHT, saját vagy gyártói márkás, laktózmentes, kupakos vagy kupak nélküli, 1,5, 2,8 vagy 3,6 százalék zsírtartalmú, zacskós, PET-palackos vagy dobozos). Lényegesen eltérő a tejek ára egy városi kisboltban, egy benzinkútnál, egy diszkontban vagy egy szupermarketben – közölte az ügyvezető igazgató.

Ha el tud mozdulni a mostani hatósági áras tejek fogyasztói ára a másfél évvel ezelőtti szinten rögzített árszintekről, akkor az egyéb tejek visszaszerezhetnek némi piacrészt a hatósági áras kategóriától, így elképzelhető, hogy a korábbi kedvenc 1,5%-os UHT-tej lesz az új olcsó tej.

Elkerülhetetlen az EPR-díjak beépítése 

Harcz Zoltán kérdésünkre nyilatkozott a kiterjesztett gyártói felelősségi díjakról (EPR-díjak), amelyek szerinte

jelentősen megnövelik a tejfeldolgozás szereplőinek termelési költségeit, ennek fogyasztók felé történő áthárítása nélkül összességében az eredményesség jelentős romlása vetíthető előre a szereplőknél, ami így kevéssé tűnik elkerülhetőnek.

A kihirdetett EPR-díjak megjelenése lassíthatja az élelmiszer-infláció visszaszorítására irányuló törekvéseket. „A tejfeldolgozók pontos önköltségi adatait nem ismerhetjük, azonban a megjelent hírek és jogszabályok alapján egy doboz tejnél a tejesdoboz és a papírkarton együttes többletköltsége  – a szabályozás bevezetése előtti időszakhoz képest – akár 6-10 forint is lehet literenként (dobozonként)” – tette hozzá.

Rovatok