Amerikát az elmúlt húsz évben még nem láttuk ilyen erősnek, a globális hatalmi színtéren mégis halványul az ereje – világított rá Gladden Pappin a Mathias Corvinus Collegium (MCC) kerekasztal-beszélgetésén. Az MCC Fesztre meghívott szakértők felfedték, hogy Amerikának miért van szüksége mindig háborúkra, és vajon Kína mit tanult az orosz–ukrán háborúból.
A Magyar Külügyi Intézet elnöke, Gladden Pappin szerint az Egyesült Államok nagyobb hatalmat gyakorol, mint az elmúlt 20 évben bármikor, annak ellenére, hogy sokan már az „egypólusú pillanat” hanyatlásáról beszélnek.
Az amerikai rezsim nagyon erős. Ezt nehéz elhinni egy bizonyos perspektívából, főleg, ha Bidenre és az incidenseire tekintünk
– világított rá Pappin, kitérve arra, hogy Amerika a döntéshozatalban, a hírszerzésben, a gazdasági támogatásokban is az élen jár, ugyanakkor az igazi vezető szerepét nem tölti be.
Ha összehasonlítjuk az Egyesült Államokat az egyes országokkal, akkor látjuk, hogy a háború támogatási forrásaiban mindet felülmúlja
– mutatott rá a szakértő, kiemelve, hogy ugyanakkor Amerikában semmilyen érdemi vita nem folyik a háborús szerepvállalásról, pont ezt a vezető szerepet hiányolja. Pappin ezt azzal támasztja alá, hogy Amerikában még arra sem tudják a választ, hogy milyen módon fogják elérni a békét, tárgyalásos úton vagy netán máshogy.
Pappin szerint „nagyon furcsa helyzet” egy globális vezető hatalom számára, hogy nem tud felvázolni egy háborús forgatókönyvet. Mindeközben a NATO legégetőbb kérdéseiről, mint például a bővítésről Washingtonban döntenek. Mégis van egyfajta bizonytalanság az irányokkal kapcsolatban, és ez a tanácstalanság Európában is érezhető.
Az MCC Feszt geopolitikai kerekasztalánál szóba került Kanada háborús álláspontja is, ezt Dean Karelakas mutatta be. A Közép-Lancashire-i Egyetem kutatója szerint „ha Amerika tüsszent, akkor vele együtt Kanada is felébred”. A kanadaiak pedig az Egyesült Államokra néznek, és felteszik a kérdést:
Miért van szüksége Amerikának az örökös háborúkra? Nekünk miért kell ez?
Vannak, akik szerint a háború pörgeti az ország gazdaságát, gyártását, a termelést. Ugyanakkor a kutató szerint az exponenciálisan növekvő hullazsákok számát már nehéz megmagyarázni a szavazóknak, ők ezt nem akarják látni. Ezt persze Washington is tudja, és egyfajta proxyháborút vív, miközben Ukrajna és Oroszország számára a háború valós – véli a szakértő.
A háború egyfajta újraélesztését hozta el a globális amerikai projektnek, miután Afganisztánban és Irakban is kudarcokat halmoztak
– erre már Benjamin Friedman világított rá. A Defense Priorities politikai igazgatója szerint a háború Amerikának nem a legjobb oldalát hozta felszínre, amely a túlzott önbizalom abban, hogy irányíthatja a globális eseményeket. A szakértő elmondta, hogy Nyugat-Európában emelték a védelmi hozzájárulásokat, és együtt akartak működni az orosz veszéllyel szemben. Amerika viszont kinevezte magát az ukránpárti tábor vezetőjének, számolatlan pénzt és fegyvert küldött, és 20 ezer katonát is adott. Ettől a nyugati országok hátradőltek, mondván, Amerika úgyis megvédi őket.
Az oroszok feltámasztották az ukrán nacionalizmust
– állapította meg a szakértő, rámutatva, hogy az ukránok azért küzdenek ilyen eredményesen, mert a saját országukat védik, és ebben támogatást kapnak a világtól.
Friedman szerint „Kína éberen figyel, és jegyzetel, hogyan is néz ki, ha megtámadjuk a szomszédunkat”. A szakértő úgy véli, hogy az orosz–ukrán események inkább elveszik Kína kedvét az offenzívától, mintsem meghoznák azt. Tajvan fellélegezhet.
Az üzenet pedig világos Európa számára: Oroszország nem az a nagy, veszélyes valami, aminek sokan hitték
– világított rá Friedman, megnyugtatónak nevezve, hogy ezzel Európa biztonságosabbnak tekinthető.
Michael Hume rámutatott, hogy amíg Amerika egyelőre fenntartja a hatalmi status quóját, addig Kína új szövetségeket épít. A European Conservative munkatársa szerint Amerika elvesztette képességét, hogy az ügyeit nagyhatalmi diplomáciával kezelje.
(Borítókép: Alexey Furman / Getty Images)