Index Vakbarát Hírportál

Darálóba kerültek az árak, ezeket vehetjük meg az eddiginél jóval olcsóbban

2023. július 29., szombat 07:11

Már legalább két százalékponttal csökkentette az élelmiszer-inflációt a Gazdasági Versenyhivatal által működtetett online árfigyelő. Az oldal egyedi látogatóinak száma már a 700 ezret közelíti, akik több mint 48 millió interakciót hajtottak végre. Rigó Csaba Balázs, a hatóság elnöke arról beszélt az Indexnek, hogy hamarosan bővülhet a napi szinten figyelt termékkategóriák köre, illetve több fejlesztést terveznek a fokozott érdeklődés fenntartásáért. A lapunknak nyilatkozó szakértők szerint az árfigyelő a vásárlói tudatosság erősítésével és a kiskereskedők közötti piaci verseny gerjesztésével jelentős mértékben járul hozzá a fogyasztói árak fékezéséhez.

Július elseje óta – tehát napra pontosan négy hete érthető el az online árfigyelő, amit a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) működtet. Az első napokban a magyarok teljesen rákattantak a rendszerre, amelyben

A Gazdaságfejlesztési Minisztérium közölte, hogy 2023. július 1. és 26. között a 62 kategóriából 53-ban csökkentek a termékek átlagárai. A 62 csoport termékei esetén az átlagárak átlagosan 7,4 százalékkal mérséklődtek, amelynek csaknem 0,7 százalékpontos inflációcsökkentő, illetve 2 százalékpont körüli élelmiszer-inflációt csökkentő hatása lehet a KSH fogyasztói kosarának súlyait figyelembe véve.

Az online árfigyelő rendszer létrehozását az infláció letörése érdekében Rigó Csaba Balázs GVH-elnök versenypártolási hatáskörében javasolta a kormánynak, amelyet Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter és a kormány is támogatott. Az ötletgazdák számítása bejött, melyet alátámasztanak a működés első heteiben mért látogatottsági adatok:

Rigó Csaba Balázs az Indexnek most azt mondta:

öldöklő verseny, lényegében napi árlejtés alakult ki a kiskereskedelmi láncok között az Árfigyelőnek köszönhetően. A magyar emberek pedig szeretik az ingyenes online platformot.

Ezt Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) főtitkára is megerősítette az Index megkeresésére reagálva. Úgy fogalmazott, hogy „a kereskedők számára nagy kihívás az árfigyelő rendszer”, bár arra is felhívta a figyelmet, hogy a piacokon bárhol a világon a versenytársak figyelik egymás árait. Meglátása szerint a rendszer újszerűsége, az alapvető élelmiszerek egységes árrendszere még nagyobb összpontosítást követel meg, hiszen a másik oldalon a vásárló „naprakész” az árak tekintetében.

Boros Imre közgazdász, az első Orbán-kormány minisztere is abban látja az Árfigyelő indulásának sikerét, hogy az teljesen világos és átlátható helyzetet teremtett. Meglátása szerint

akik indokolatlanul drágítanak, azok nem szeretik, ha ez kiderül. A simlizők nem szívesen mennek ki a napra.

Az Indexnek Boros Imre rámutatott: az Árfigyelőnek ezért „nagyon erőteljes nevelő célzatú hatása van” azzal, hogy átláthatóvá és összehasonlíthatóvá teszi a piaci folyamatokat, különböző árazási gyakorlatokat.

A zöldségek, gyümölcsök ára csökkent a legnagyobb mértékben 

Az Árfigyelő elindulása óta legnagyobb mértékben, csaknem 14 százalékkal mérséklődtek a zöldségárak, ezen belül több zöldség (zöldpaprika, étkezési újburgonya, paradicsom, fokhagyma) ára 20 százalékot meghaladó mértékben. A gyümölcsök átlagosan 8,3 százalékkal lettek olcsóbbak, de például az alma ára több mint 20 százalékkal mérséklődött. A margarin és spagetti ára 12-13 százalékkal, a sertészsír, kenyerek és a tojás pedig átlagosan 8-9 százalékkal kerül kevesebbe, mint a hónap elején. A húsok közül legnagyobb mértékben a pulykamell ára csökkent, közel 10 százalékkal.

Lentner Csaba, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem közgazdászprofesszora az Index megkeresésére azt mondta: az Árfigyelő beváltotta a hozzá fűzött reményeket.

A rendszer alkalmas a reális ár-érték arány visszaállítására, az indokolatlan túlárazások megszüntetésére, hiszen az árak összehasonlíthatósága által egyrészt a túlárazó kereskedő lelepleződik, ezzel veszít a jó hírnevéből, másrészt a fogyasztó is oda megy vásárolni, ahol ugyanazt a terméket kedvezőbb áron kapja meg.

– foglalta össze lapunknak Lentner Csaba. 

Továbbá az OKSZ főtitkára kiemelte: az árfigyelő rendszer legfontosabb eredménye, hogy az előzetes várakozásokat felülmúló mértékű a vásárlók érdeklődése. Ez nyilván nem véletlen és az Árfigyelőnek pontosan az volt a célja, hogy a vásárlók informálódását segítve erősítse a versenyt. Vámos szerint az Árfigyelő kulcseleme, hogy napi szinten mutatja be az egyes áruházak árait, így egy oldalon tájékozódhat a vásárló a legalapvetőbb termékek körében, mit hol érdemes megvennie. A legfontosabb, hogy az Árfigyelő is mutatja az infláció mérséklődését, de nem csak mutatja, hanem hozzá is járul ehhez, ez egyértelmű hatás a tapasztalatok révén.

Hisz az infláció letörésében a kormány 

„A kormány gyors inflációcsökkenéssel számol” – ezt Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter közölte a legutóbbi Kormányinfón. Hozzátette: ha minden jól megy, már októberben egyszámjegyű lesz az infláció, ez azt jelenti, hogy mostantól minden hónapban 2-3-4 százalékos inflációcsökkenésre van kilátás. A miniszter szerint a legfontosabb az, hogy az embereket, amennyire lehet, az infláció káros hatásaitól meg tudják óvni, ennek érdekében az állítása szerint sokat tett a kormány.

Ezt szolgálták az árstopok, és ezt szolgálja a kötelező bolti akciózás is, amely eddig 10 százalékos árkedvezményt jelentett meghatározott termékkörre, de ez augusztus elsejével 15 százalékra emelkedik .Az infláció letörését segíti továbbá a július 1-jén indult online árfigyelő rendszer is – közölte Gulyás. Arról is beszélt, hogy az infláció elleni küzdelem a kormány legfontosabb célja, „de nem mindenki vesz részt ebben a küzdelemben”. Eddig 3,1 milliárd forint bírságot szabtak ki a hatóságok, amiből látszik, hogy vannak, akik ilyenkor is nyerészkedni próbálnak – mutatott rá a politikus a Kormányinfón.

Lentner Csaba szerint „megfelelő visszatartó erővel bír a versenyhivatal.” Úgy látja, a kereskedők elgondolkodnak azon, hogy megéri-e az árakat tovább srófolni.

Az a kereskedő viszont, amely hosszabb távon tervez, és a piacon szeretne maradni, nem kockáztathatja meg, hogy a GVH-ellenőrzések során, vagy az árfigyelő oldalon lelepleződjön, hiszen ezzel vásárlókat veszíthet, sőt az üzleti tisztességén is csorba eshet.

Be kell látni Lentner szerint, volt egy időszak, amikor szabad volt a pálya, a piaci szereplők lényegében szabadon, ellenőrizetlenül emelhettek árakat, de most ennek vége. „Kevesebb profittal is be kell érjék” – szögezte le a szakember. Boros Imre ehhez kapcsolódva úgy fogalmazott: „Aki kilóg a sorból, azt a piac le szokta puskázni.” Ugyanakkor a meggyőződése szerint még mindig van tere az árak csökkentésének, elég csak például a különböző szolgáltatásokra gondolni.

Bővülhet a figyelt termékkategóriák köre 

A GVH elnöke az Indexnek azt is bejelentette, hogy

Nagy Márton miniszterrel és csapatával egyeztetve tervezzük az Árfigyelőben található termékek minőségi paramétereinek bővítését, valamint a termékkategóriák bővítését, nem kizárólag alapvető élelmiszerekben gondolkodunk.

Hozzátette: a termékkategóriák bővítése opció lehet minden olyan esetben, ahol a magyar fogyasztók kitettek az inflációs helyzetet kihasználó árspekulációnak, vagy ahol a verseny növelésével csökkenthetők az árak, és ezen keresztül az infláció.

Ezzel a céllal Lentner Csaba is egyetért, mint lapunkkal közölte: „számos ágazatban kimutatható, hogy a vállalatok a költségek emelkedésén felül árazták a termékeiket és szolgáltatásaikat az elmúlt években”. Úgy véli, ezekben az ágazatokban a GVH és az Árfigyelő abban tud segíteni, hogy átláthatóvá, összehasonlítható teszi az árakat, amivel a tisztességes alapokon nyugvó piaci verseny újraépítését mozdítja elő.

Vámos György megerősítette, hogy a napi szinten adatokat szolgáltató kereskedők is a rendszer stabil működésében és továbbfejlesztésében érdekeltek. „Az árfigyelő rendszer alapjai adottak és a tapasztalatok kedvezőek” – szögezte le az OKSZ főtitkára. A kereskedők támogatnak minden olyan elképzelést, amely a jelenlegi adatbázisból, feltöltött adatokból a vásárlók igényeihez jobban igazodó árinformáció gyűjtését és rendezését teszi lehetővé,

így például egy bevásárlólista összeállítását, hiszen a vásárló számára is fontos, hogy amit kinéz magának, azt a kosarat melyik áruházban kapja meg a számára legkedvezőbb árak mellett.

A tervezett fejlesztésekről szólva Rigó Csaba Balázs azt mondta: a bevásárlólista kifejlesztése folyamatban van. Tisztában vagyunk azzal, hogy a vásárlók érdeklődésének fenntartásához szükséges, hogy időről időre felhasználóbarát funkciókkal bővítsék a rendszert. „Az év végéig biztosan folyamatos lesz az Árfigyelő fejlesztése” – húzta alá a GVH elnöke.

Mi várható augusztus 1. után?

Lentner Csaba szerint az árak augusztus elseje után is csökkennek majd. Úgy véli, hogy az eddigi árstopos termékek lesznek a kötelező akciózás újabb elemei. Az árstopok elengedése, és a helyébe lépő akciózás, illetve az árfigyelő rendszer hatékony alkalmazása az inflációt nem növeli, hanem csökkenti. A közgazdászprofesszor szerint már csak abból kifolyólag is, hogy a hatósági árszabályozás mindössze néhány alapélelmiszerre vonatkozott, míg az újabb intézkedések szélesebb termékkört érintenek.

Teljesen biztos vagyok az egyszámjegyű infláció elérésében idén, az viszont már kérdéses, hogy ez pontosan mikor következhet be

– szögezte le Boros Imre. Szerinte a háború elhúzódása, a globális gazdasági és piaci folyamatok, az energiaárak stabilitása, illetve az üzemanyagárak hazai alakulása mind-mind hatással lehetnek a kormányzati célok elérésére. Előrebocsátotta: biztosan lesznek, akik augusztus elseje után megpróbálkoznak majd az áremeléssel, ugyanakkor ezt a GVH árfigyelője meg tudja majd akadályozni, az ügyeskedők gyorsan le fognak bukni.

(Borítókép: Joe Raedle / Getty Images)

 

Rovatok