Index Vakbarát Hírportál

Jelentősen, 203,78 milliárd forintra nőtt a Richter árbevétele

2023. augusztus 4., péntek 07:49

A Richter Gedeon Nyrt. az idén a második negyedévben 30,0 milliárd forint adózott nyereséget ért el, ami 61,1 százalékkal elmarad az előző év azonos időszakitól, az elemzői várakozásoknak megfelelően − közölte a gyógyszeripari vállalat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján pénteken.

Az összes árbevétel a negyedévben 203,78 milliárd forint lett, 5,6 százalékkal nagyobb az egy évvel korábbinál − írta meg az MTI. 

A Portfolio által készített elemzői konszenzus alapján a második negyedévre az elemzők a tavaly első negyedévinél 3,4 százalékkal magasabb, 199,6 milliárd forintos árbevételt és 60,8 százalékkal alacsonyabb, 30,0 milliárd forintos adózott eredményt vártak.    

A vállalat az idén az első fél évben 69,04 milliárd forint adózott nyereséget ért el, ami 40,0 százalékkal elmarad az előző év azonos időszakitól, az árbevétel 413,43 milliárd forint lett, ami 14,5 százalékos növekedés.

A jelentés szerint Orbán Gábor vezérigazgató elmondta: a Vraylar néven kapható kiemelt készítmény (cariprazine) vártnál magasabb royalty (jogdíj) bevétele és a készítményeik iránti általánosan élénk kereslet következtében az árbevétel nőtt 2023 első fél évében. A csoport nyereségessége továbbra is erős, ami visszatükröződik a pénztermelő képességben is, ugyanakkor a számviteli értelemben vett üzemi eredményt több egyedi tényező is negatívan befolyásolta a beszámolási időszakban − tette hozzá.    

Az időszakban a jelentés szerint árfolyamnyereséget értek el, aminek az árbevételben mintegy 5,6 százalékos, az üzleti eredményben pedig 4,7 százalékos volt a pozitív hatása.
    

Rovatok