Index Vakbarát Hírportál

Lecsapott a NAV: 35 millió forintra bírságoltak egy katás trükközőt

2023. augusztus 14., hétfő 14:25

Összesen csaknem 35 millió forint adóhiányt, késedelmi pótlékot és bírságot kellett befizetnie egy festő és mázoló egyéni vállalkozónak, aki trükközni próbált a kata-szabályokkal.

Az egyéni vállalkozó bejelentette az adóhatóságnak tevékenysége szünetelését, és azt nyilatkozta, hogy bevétele 12 millió forint  azaz az alanyi adómentességre jogosító és a katás adózókra irányadó értékhatár – alatt maradt – számolt be az esetről a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az MTI-hez eljuttatott közleményében.

A vállalkozó nyilatkozatát a bankszámlája cáfolta meg, mivel az odaérkező összegek lényegesen meghaladták az adómentesség értékhatárát.

A szakember, miközben szüneteltette egyéni vállalkozását, elvállalta egy épület generálkivitelezését, és a számlájára érkező összeg éppen megfelelt a kivitelezés ellenértékének – ismertették a revizorok adatgyűjtésének eredményét.

Az ellenőrzés alatt a kivitelező és a megrendelő próbálták megtéveszteni az ellenőröket, azt a látszatot keltve, hogy a beruházást nem is az egyéni vállalkozó, hanem egy kényszertörlés alatt álló harmadik fél végezte el.

A NAV közleménye szerint a megrendelő a kényszertörlés alatt álló társaság számláján szereplő összeg áfatartalmát próbálta visszaigényelni, ezzel igazolva a harmadik fél hitelességét az ügyletben. A NAV munkatársai bizonyították, hogy a kérdéses harmadik vállalkozás nem végezhette el a munkákat, hiszen sem alkalmazottai, sem eszközei nem voltak hozzá.

A megrendelő végül önként mondott le az áfa-visszaigényléséről, és javította bevallásait – olvasható a NAV közleményében.

Rovatok