Index Vakbarát Hírportál

Itt a nap meglepetése: erősödik a forint a tragikus adatok után

2023. augusztus 16., szerda 09:21 | aznap frissítve

A szerdai napot a 390-es szint alatt kezdte a forint az euróval szemben. A reggel érkező GDP-adat egyelőre nem bizonytalanította el a hazai fizetőeszközt, stabilan tartja magát, sőt még erősödni is tudott.

Szerda reggel 388 körül járt a forint az euróval szemben. Szerda reggel 8 óra 30 perckor érkezett a második negyedéves GDP-adat, amely az elemzői várakozásokat is alulmúlta. A forint egyelőre stabilan tartja magát, sőt erősödni is tudott az euróval szemben. Szerda reggel 9 óra 10 perc magasságában 386,7 forintot ért egy euró. Egy órával később, 10 óra 30 perc körül folytatódott a magyar deviza menetelése, és már a 386-os szint alá is benézett az euróval szemben.

Nem valószínű, hogy újra 370 közelébe kerül a forint

Suppan Gergely lapunknak korábban az egyik legfontosabb hazai forintmozgató adatnak a második negyedéves GDP-adatot jelölte meg, de mint a múlt héten láthattuk, a nemzetközi, főleg amerikai adatokra továbbra is erőteljesen reagál a forint. „A tengerentúlról a keddi kiskereskedelmi, valamint a szerdai ipari adatokra érdemes figyelni, de feltehetően nem fogják az inflációhoz hasonló mértékben megmozgatni a piacokat” – mutatott rá az MBH Bank vezető elemzője. 

A jövő héten szerdán lesznek fontosabb, árfolyam-befolyásoló adatok, 8.30-kor teszi közzé a Központi Statisztikai Hivatal a második negyedéves hazai GDP-adatokat, majd 11-kor az Eurostat az Európai Unió GDP-adatát, este 8-kor pedig a Fed legutóbbi kamatdöntő üléséről szóló jegyzőkönyv jelenik meg

– jelezte lapunknak Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője. Ebből a GDP-adat már meg is érkezett. A szakértő ugyanakkor jelezte, hogy

AZ EURÓ-FORINT ÁRFOLYAMÁBAN 377 KÖZELÉBEN RENDKÍVÜL ERŐS TÁMASZOK HÚZÓDNAK, NEM VALÓSZÍNŰ, HOGY EZT A SZINTET SIKERÜL LETÖRNI,

mivel fundamentálisan sem támasztható alá a tartós, nagyobb mértékű forinterősödés a jelenlegi szintekről. A kamatelőny fokozatosan csökken az MNB kamatvágásai által, és bár jelentősen javultak az egyensúlyi mutatók, továbbra is vannak kockázatok.

Nagy János, az Erste makrogazdasági elemzője szerint a 370-es szint mindenképpen az erős oldalnak tekinthető, a gázár kilengései és a csökkenő kamatelőny inkább ennél gyengébb szinteket irányoz elő. Átmenetileg elérhető a 370, de kicsi az esélye, hogy tartósan ott maradjon a kurzus – véli a szakértő.

Kérdésünkre, hogy a következő hetekben, hónapokban 400 fölé gyengülhet a forint az euróval szemben, Regős Gábor, a Makronóm Intézet vezető elemzője korábban azt válaszolta, hogy esély van rá, hiszen a forint bármilyen irányba jelentős mozgásokat tud produkálni, de azt gondolja, hogy nem szabad eljutnunk idáig, ezt a monetáris politikának az inflációs célhoz való közelítés érdekében meg kell akadályoznia.

Rovatok