Index Vakbarát Hírportál

Újabb területeket hódítana meg a Mol

2023. augusztus 31., csütörtök 10:10

A MOL-csoport fogyasztói szolgáltatásokért felelős vezérigazgató-helyettese, Ratatics Péter az InfoRádió műsorában arról beszélt, hogy Lengyelországban és Romániában is szép remények elé néz a vállalat hálózatbővítése.

A Mol-csoport június végén zárta le a OMV Slovenija felvásárlását, a második legnagyobb szereplővé válva az országban. Ratatics Péter az InfoRádiónak megerősítette, hogy a második pozíció azóta is megmaradt, és a Mol 130 töltőállomással rendelkezik Szlovéniában.

A hálózatfejlesztés azonban a szlovéniai terjeszkedésen túl is rendkívül aktív volt az utóbbi két évben, melynek eredményeként mára tíz országban van jelen a Mol, mintegy 2400 töltőállomással – közölte az igazgató.

Ezzel nem értük el a célunkat, nem vagyunk az út végén, sokkal inkább azt gondoljuk, hogy a következő időszakban nagyon erős piaci konszolidáció fog folytatódni. További lehetőségeink lesznek a hálózat bővítésére, illetve optimalizálására ezekben az országokban

– mondta Ratatics Péter, aki a 38 millió lakossal, hatalmas kiterjedéssel és jelentős úthálózat-fejlesztéssel rendelkező Lengyelországot emelte ki, mint a hálózatfejlesztés legígéretesebb célpontja.

vezérigazgató-helyettes emellett az Európai Unión kívül Szerbia irányába lát remek lehetőséget a fejlődésre, mivel a szerb piac nagyon növekszik, és mivel Görögország és Törökország irányából rengeteg átmenő tranzitforgalom van az országban.

Rovatok