Index Vakbarát Hírportál

Hatalmas eredményekről számolt be a 4iG, jöhet a névváltás

2023. szeptember 1., péntek 06:39

Közzétette a budapesti székhelyű, magyar többségi tulajdonú 4iG Nyrt. féléves jelentését. A cégcsoport, amely 8 ezer embert foglalkoztat, az idei első félévben jelentősen növelte árbevételét, és javította eredményességét. Az akvizíció óta először szerepelnek a gyorsjelentésben a Vodafone Magyarország számai.

A Vodafone Magyarország Távközlési Zrt. idei első negyedévben lezárt stratégiai akvizíciója lehetővé tette, hogy a 4iG a hazai és a régiós távközlési szektorban is elérje azt a szükséges üzemméretet, amelynek köszönhetően a vállalatcsoport az informatikától a távközlésig konvergens szolgáltatóként működve, a legnagyobb mértékben használhatja ki a stratégiai ágazatai közötti szinergiákat. 

A 4iG Magyarország második legnagyobb telekommunikációs szolgáltatója, és piacvezető IT-rendszerintegrátor vállalata,

amely mellett a 4iG montenegrói és albán távközlési leányvállalatai is meghatározó, vezető társaságok saját nemzeti piacaikon. A cégcsoporton belül a távközlési leányvállalatok eredménye és a rendszeres bevételek súlyának növekedése, valamint a csoporton belüli működési szinergiák és a szigorú költséggazdálkodás jelentősen éreztették hatásukat. A 4iG Csoport megfelelő növekedési pályán halad, amelyet a vállalatcsoport tevékenységét követő elemző cégek és független hitelminősítő társaságok időszaki felülvizsgálatai is megerősítenek. 

Az eredmények a számok nyelvén

A 4iG Nyrt. IFRS szerinti konszolidált nettó értékesítésének árbevétele 266,2 milliárd forintot tett ki 2023. első félévében, ami 118,5 százalékkal haladta meg az előző évi azonos időszakit – tette közzé a tőkepiaci társaság 2023. első féléves jelentésében a Budapesti Értéktőzsde oldalán. Az EBITDA (kamatok, adózás és értékcsökkenési leírás előtti eredmény) 95,3 milliárd forintra nőtt (190 százalékkal).

A kedvező EBITDA-számok mellett az adózott eredmény 7,8 milliárd forintra emelkedett a tavalyi módosított 2,75 milliárd forintos veszteséget követően.

Az egy részvényre jutó eredmény (EPS) a 2022. első féléves -10,8 forintról 26 forintra ugrott az idei január–júniusi időszakra.

A társaság kiemelkedő mértékű pénzeszközállománnyal (47 milliárd forint) és működési cash-flow-val (74,4 milliárd forint) zárta 2023. első félévét. A csoport nettó árbevételének 87 százaléka már a telekommunikációs, míg 13 százaléka informatikai szolgáltatásokból származott.

Mennyi volt a 4iG extraprofitadója?

A csoport működésére pozitívan hatottak a kedvező devizaárfolyamok, a Vodafone Magyarország tulajdonosváltást követő javuló öthavi eredménye és jövedelemtermelő képessége, továbbá a csoportosan értékesített tárgyi eszközökön, immateriális javakon, bérleti jogokon és a hozzájuk kapcsolódó kötelezettségeken realizált haszon. Az első félévben a csoport eredményét kedvezőtlen irányba befolyásolták a korábbi felvásárlásokhoz kapcsolódóan elszámolt értékcsökkenési leírási és kamatráfordítások, továbbá a mintegy 5,1 milliárd forint összegű, telekommunikációs szektort érintő extraprofitadó is.

A 4iG Nyrt. a Vodafone Magyarország Távközlési Zrt.-vel kapcsolatban annak 2023. január 31-i felvásárlását követő Nemzetközi Pénzügyi Beszámolási Standardok (IFRS) szerinti öthavi (február–június) eredményét jelenítette meg jelen féléves beszámolóban. A leányvállalat 42,5 milliárd forinttal járult hozzá a cégcsoport IFRS szerinti konszolidált EBITDA-jához, és az új tulajdonos irányítása alatt – az előző év hasonló öthavi időszakához viszonyítva, szintén IFRS alapon – 17,1 milliárd forinttal növekedett adózás előtti eredménye. Ugyanakkor a Vodafone Magyarország Távközlési Zrt. szintén 2023. augusztus 31-én közzétett, a 2022. április 1. és 2023. március 31. közötti időszakra vonatkozó, magyar számviteli törvény szerinti egyedi beszámolójában 51 milliárd forint negatív adózott eredményt mutatott ki. Az 51 milliárd Ft negatív eredményt három nagy egyedi tétel befolyásolta, amelyek a korábbi tulajdonos (brit Vodafone Group) tevékenységéből, illetve a 4iG akvizícióját megelőző, külső gazdasági hatásokból származtak:

A Vodafone Magyarország adózás előtti, a magyar számviteli törvény szerinti eredménye a fenti, egyszeri tételek nélkül 1,7 milliárd forint lett volna a teljes tavalyi pénzügyi évben.

A társaság jelenleg a további növekedést támogató stratégia előkészítésén dolgozik, amely a cégcsoport működésének integrálását, illetve a meglévő távközlési infrastruktúra optimalizálását helyezi a középpontba. A növekedés ösztönzése érdekében a 4iG 2023. első félévében megkezdte a hazai és nemzetközi működésének, valamint a cégcsoport tulajdonában lévő vezetékes, magyarországi és nyugat-balkáni passzív mobilinfrastruktúra potenciális összevonásának, kiszervezésének felülvizsgálatát is. 

Jön a One

A 4iG csütörtökön jelentette be, hogy One márkanévre fogja átkeresztelni a tavaly felvásárolt Vodafone Magyarországot. A 4iG közleménye szerint a magyarországi márkaváltásra 2024-ben kerülhet sor. Azt is írták, hogy szeptember 1-től az a Bányai Tamás lesz a Vodafone Magyarország vezérigazgatója, aki áprilisban az Epic Malta mobilszolgáltató éléről csatlakozott a 4iG-hez.

A leköszönő vezérigazgató, Blénessy László a jövőben a 4iG Nyrt. technológiáért felelős vezérigazgató-helyetteseként az üzleti informatikai (IT), valamint a hálózati infrastruktúra (network) működtetése mellett az űr- és védelmi üzletág stratégiájának alakításáért és megvalósításáért felel – írták.  Másik változás a cégcsoportnál, hogy Mohamed ElSayadot kereskedelmi stratégiai igazgatónak nevezték ki. Többek között az ő feladata lesz a magyarországi márkaváltás levezénylése.

Jászai Gellért, a 4iG elnöke legutóbb július elején adott exkluzív interjút az Indexnek. Akkor a cégcsoport első embere egyebek mellett arról beszélt lapunknak, hogy 

Rovatok