Index Vakbarát Hírportál

Már évi 453 millió forintba kerül a Puskás Aréna gyepének gondozása

2023. szeptember 13., szerda 06:54

A solymári székhelyű Garden Group Kft. lesz továbbra is a stadion gyepének fenntartója, de a korábbi összeg több mint kétszereséért. Az új szerződés egy évre szól, de meg lehet 12 hónappal hosszabbítani.

A 68 ezer férőhelyes Puskás Aréna átadására 2019 novemberében került sor. Akkor 190 milliárd forintból épült meg. De nemcsak a stadion építése, hanem a karbantartása is drága.

A gyep karbantartásának ára a kezdetekben 180 millió forint volt éves szinten, de most az Átlátszó megírta, hogy a közbeszerzési eljárás, amit a Nemzeti Sportügynökség Nonprofit Zrt. írt ki idén márciusban, már 453 millió forintot szán a gyepre.

A stadion játékfelülete kiemelkedő érték, a nemzeti stadion jellegéből adódóan jelkép, presztízsértékeket hordoz. Ezt szem előtt tartva mindenkor a rangjához illő állapotban kell tartani. A mérkőzések alkalmával minden esetben biztosítani kell az esztétikus megjelenését, vizuálisan is kiemelkedő állapotban kell lennie. A játékot kiemelkedő minőségével kell támogatnia, azaz az UEFA kockázatértékelési minősítés rendszerében nem lehet rosszabb, mint 4-es kategóriájú

– olvasható a közbeszerzési eljárásban.

2021-hez hasonlóan idén is csak egyetlen cég jelentkezett a pályázatra, a solymári székhelyű Garden Group Kft. A vállalat akkor 180 millió forintért vállalta a feladatokat, de most 453 millióért. A szerződés egy évre szól, de lehetőség van 12 hónappal meghosszabbítani.

Mint írják, a cég vállalja a fűnyírást, az öntözést, a pályaápolást, a tápanyag-utánpótlást, a nyári hőterhelés elleni védelem és a fotovoltaikus lámpák használatát is.

Emellett adatokat kell szolgáltatnia a műszaki ügyelet részére a pályafűtés beállításaihoz, elő kell készítenie a pályát a labdarúgó-mérkőzésekhez (például kapuk, háló, szögletzászlók kihelyezése, kispad-ülések előkészítése stb.), majd a mérkőzés után gondoskodniuk kell a gyep megtisztításáról, a felület károsodásának felméréséről, és a felületi hiányok eltüntetéséről is.

Továbbá az egyéb rendezvények előkészítése és a helyreállítás (pályaborítás) is az ő feladata lesz. Ugyan a keretmegállapodás összege 453 millió forint, de a kiíró ezt nem köteles kimeríteni.

Rovatok