Index Vakbarát Hírportál

A tészták cárjával igézte meg Putyin új legjobb barátját

2023. szeptember 13., szerda 16:01

Olyanok szerepeltek az étlapon, mint kacsasaláta, kamcsatkai rák, amurleves, de nem maradhatott ki a Gyivnomorszkoje birtok fehér- és vörösbora sem.

A TASZSZ orosz állami hírügynökség közölte, hogy az észak-koreai küldöttséget a hivatalos ebéden szibériai és távol-keleti fogásokkal vendégelték meg. Az étlapon kacsasaláta szerepelt szezonális gyümölcsökkel, köztük fügével és nektarinnal, majd kamcsatkai rákkal töltött pelmenyit és fehér amurlevest szolgáltak fel.

A meleg fogások – tokhal gombával és burgonyával és márvány marhaborda sült zöldségekkel – előtt homoktövisszorbét kínáltak a vendégeknek.

A desszert tajgai áfonya volt, fenyőmaggal és sűrített tejjel.

Az étkekhez a Krasznodári területen található Gyivnomorszkoje birtok fehér- és vörösborát kínálták – írta az MTI.

Egymást méltatták

Ahogy arról korábban már beszámoltunk, az ebéd előtt – de a delegációk körében lefolytatott, mintegy két órán át tartó tárgyalásokat követően – a két vezető négyszemközt is egyeztetett egymással. Putyin az ebédnél méltatta a két ország történelmi kapcsolatait. Szerinte a jó viszonyt az alapozta meg, hogy a szovjet és koreai katonák 1945-ben vállvetve harcoltak a japán militaristák ellen. Felidézte Kim 2019-es vlagyivosztoki látogatását, és azt mondta,

A MEGBESZÉLÉSEK MOST UGYANOLYAN, „IGAZÁN BARÁTI” LÉGKÖRBEN ZAJLANAK, MINT AKKOR.

Az orosz elnök ismertette, hogy vendégének programja Vosztocsnij mellett az orosz Távol-Kelet más jelentős csúcstechnológiai klasztereinek, ipari vállalkozásainak és innovációs központjainak megtekintését is magában foglalja. Majd kitért rá, hogy a két ország 75 éve vette fel a diplomáciai kapcsolatokat, és a Szovjetunió ismerte el elsőként a Koreai Népi Demokratikus Köztársaságot. Putyin szerint vendége „szilárdan, magabiztosan folytatja” olyan kiváló államférfiak munkáját, mint amilyen apja és nagyapja volt.

Kim Dzsongun pohárköszöntőjében kifejezte készségét a „stabil és jövőorientált” államközi kapcsolatokat építésére, és ennek alapján az erős állam kiépítésének ösztönzésére mindkét országban, valamint „a valódi nemzetközi igazságosság” megvalósítására.

SZERINTE MEGBONTHATATLAN STRATÉGIAI EGYÜTTMŰKÖDÉS ALAKUL KI.

Kim Dzsongun meglátása szerint olyan időszakban látogatott el Oroszországba, amikor a haladás és a reakció, az igazságosság és az igazságtalanság közötti küzdelem zajlik a világban, és „a független erők közös akaratának és egyesített erejének köszönhetően erőteljesen fejlődik a többpólusú világ kiépítésének folyamata”.

Rovatok