Index Vakbarát Hírportál

Kim Dzsongun biztos benne, hogy Putyin győzelmet arat a „gonoszok gyülekezete” felett

2023. szeptember 13., szerda 14:41

Moszkva és Phenjan a bajtársiasság és a jószomszédság megerősítésére törekszik a térség békéje és stabilitása érdekében – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök a Kim Dzsongun észak-koreai vezető tiszteletére a Vosztocsnij űrközpontban adott hivatalos ebéden.

Az ebéd előtt – de a delegációk körében lefolytatott, mintegy két órán át tartó tárgyalásokat követően – a két vezető négyszemközt is egyeztetett egymással. Putyin az ebédnél méltatta a két ország történelmi kapcsolatait. Szerinte a jó viszonyt az alapozta meg, hogy a szovjet és koreai katonák 1945-ben vállvetve harcoltak a japán militaristák ellen. Felidézte Kim 2019-es vlagyivosztoki látogatását, és azt mondta,

a megbeszélések most ugyanolyan, „igazán baráti” légkörben zajlanak, mint akkor.

Az orosz elnök ismertette, hogy vendégének programja Vosztocsnij mellett az orosz Távol-Kelet más jelentős csúcstechnológiai klasztereinek, ipari vállalkozásainak és innovációs központjainak megtekintését is magában foglalja. Majd kitért rá, hogy a két ország 75 éve vette fel a diplomáciai kapcsolatokat, és a Szovjetunió ismerte el elsőként a Koreai Népi Demokratikus Köztársaságot. Putyin szerint vendége „szilárdan, magabiztosan folytatja” olyan kiváló államférfiak munkáját, mint amilyen apja és nagyapja volt.

Kim Dzsongun: A gonoszok gyülekezete

Kim Dzsongun pohárköszöntőjében kifejezte készségét a „stabil és jövőorientált” államközi kapcsolatokat építésére, és ennek alapján az erős állam kiépítésének ösztönzésére mindkét országban, valamint „a valódi nemzetközi igazságosság” megvalósítására.

Szerinte megbonthatatlan stratégiai együttműködés alakul ki.

Kim Dzsongun meglátása szerint olyan időszakban látogatott el Oroszországba, amikor a haladás és a reakció, az igazságosság és az igazságtalanság közötti küzdelem zajlik a világban, és „a független erők közös akaratának és egyesített erejének köszönhetően erőteljesen fejlődik a többpólusú világ kiépítésének folyamata”.

Elmondta, hogy Putyinnal megvitatta az európai, valamint a Koreai-félszigeten kialakult helyzetet. Azt mondta, biztos benne, hogy Oroszország hadserege és népe nagy győzelmet arat „szent küzdelemben a hegemónia és az expanzió illúzióját tápláló gonoszok gyülekezete” felett, „két fronton fogja magabiztosan bizonyítani a becsület felbecsülhetetlen erényeit: a különleges hadműveletben és az erős állam építésében” – tette hozzá.

Szergej Lavrov: Becsaptak bennünket

Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője kijelentette, a felek nem írtak alá megállapodásokat, és közös közleményt sem fogadtak el. A Rosszija 1 televíziónak nyilatkozva azt mondta, hogy a kétoldalú együttműködés a két szuverén ország javát szolgálja, nem irányul senki más ellen. Megjegyezte, az átfogó kapcsolatrendszer magába foglalja egyebek között a haditechnikai együttműködést és a biztonságról folytatott eszmecserét is. Peszkov hozzátette, Oroszország fenntartja álláspontját az ENSZ-ben a KNDK elleni szankciók kérdésében,

de ez nem lehet akadálya az orosz–észak-koreai kapcsolatok fejlődésének.

Szergej Lavrov orosz külügyminiszter ugyancsak a Rosszija–1-nek úgy nyilatkozott, hogy Oroszország egyenragú és igazságos együttműködést fog folytatni Észak-Koreával. Mint mondta, Moszkva sosem vezetett be szankciókat Phenjan ellen, és a büntetőintézkedések ügye az ENSZ Biztonsági Tanácsának (BT) hatáskörébe tartozik. Emlékeztetett rá, hogy a KNDK elleni szankciók még egy teljesen más geopolitikai helyzetben születtek, és a legutóbbi ilyen intézkedések megszavazása után mind Oroszország, mind Kína jelezte, hogy újabbakra már nem hajlandó.

A külügyminiszter hangsúlyozta: a Nyugat azzal, hogy elutasítja a Koreai-félsziget helyzetének politikai rendezését, meghiúsította saját kísérleteit arra, hogy a BT-ben a KNDK ellen újabb határozatot fogadtasson el. Kifogásolta az arra vonatkozó elképzeléseket, hogy Dél-Koreába és Japánba nukleáris fegyvereket telepítsenek.

Mindenekelőtt azért, mert a Biztonsági Tanács által hozott intézkedésekkel párhuzamosan valamennyi nyugati kolléga azt ígérte, hogy politikai úton fogunk haladni humanitárius kérdések megoldása felé. Ez egy újabb hazugság volt. Becsaptak bennünket, a kínaiakat, és az észak-koreaiakat is

– nyilatkozott a tárcavezető, majd kifogásolta, hogy az Egyesült Államok a politikai rendezés helyett Dél-Korea, Japán, Nagy-Britannia, Ausztrália és Új-Zéland bevonásával fegyverkezni kezdett. Lavrov azzal kapcsolatban, hogy nyugati médiaértesülések szerint a két ország fegyvert szállít majd egymásnak, kijelentette: nem törődik vele, mit ír a nyugati sajtó, különösen azt követően, hogy a nyugati országok „megszegték összes szerződéses kötelezettségüket”. Ez szerinte az úgynevezett végfelhasználási tanúsítványok durva megsértést jelenti, amelyek szerint az eladó beleegyezése nélkül tilos a fegyvereket bárhová továbbküldeni.

Kim Dzsongun a tárgyalások befejeztével elutazott Vosztocsnijból.

Rovatok