Nagy Ervinnek harminc év alatt kétszer is össze kellett kaparnia a padlóról a cégét, amelynek alapjait apja akasztói szódásüzemében rakta le. A Coca-Cola árháborúja sem fogott ki rajta, egy online kutatás segítségével még 2008-ban teljes profilváltást hajtott végre. Létrehozta az R-Watert, és szénsavas üdítők helyett előbb sportitalokat, majd vitaminos italokat kezdett gyártani. Nemcsak itthon vált meghatározó szereplővé, hanem a nemzetközi piacokon is megvetette a lábát, immár 11 országba szállít. Cégportré.
„Néha magam is meglepődöm rajta, hogy a rendszerváltás utáni vállalkozói rétegből milyen kevesen foglalkozunk ma azzal, amihez eredetileg hozzáláttunk” – vágott a közepébe az Indexnek Nagy Ervin, aki 30 éve dolgozik vállalkozóként, 15 éve gyárt sportitalokat, miközben cége, az R-Water Kft. egy akasztói szódásüzemből nőtt ki. Bár elmondása szerint több alkalommal is csődközeli állapotba került a vállalkozás, egy profilváltás révén ma a hazai kkv-szektor azon szűk rétegéhez tartozik, amelynek tagjai „nemzetközi bajnoknak” vallhatják magukat.
Hitvallása szerint az ilyen magáncégek jellemzői, hogy önmaguk erejéből növik túl az ország határait, és a külföldi riválisokkal szemben is állják a sarat.
Közgazdasági alaptézis, hogy minél több ilyen cég erősíti egy ország gazdaságát, annak annál nagyobb a szakítószilárdsága.
Minden ilyen vállalkozásnak egyedi sztorija van, de ez semmiképp sem meseszerű, inkább arról szól, hogyan lehet megfontolt, mégis bátor stratégiai döntésekkel sikerre vinni egy szorult helyzetbe került céget. Nagy Ervin édesapja szőlőműveléssel, gyümölcstermesztéssel foglalkozott, és volt egy apró szódásüzeme Akasztón. Fia a katonai szolgálat után itt kezdett el dolgozni. „Nagyobb kedvem volt a szódázáshoz, mint a szőlőben való munkához” – magyarázta a cégvezető.
Fontos részletként tekinthetünk vissza arra, hogy az 1990-es évek elején a délszláv háború elől a közeli Kerekegyházára menekült egy délvidéki magyar család, amely elkezdte gyártani a Bambino névre hallgató szénsavas üdítőt. Az ananásztól a mangón át a legváratlanabb ízekig minden elérhető volt náluk. Nagyék fejében szöget ütött, hogy ők is árulhatnák a terméket. A családi Barkasszal ingáztak Akasztó és Kerekegyháza között, amelybe 250-300 palack üdítő fért be.
Az első fuvarral hozott mennyiséget egy hét alatt adtuk el, a másodikat pár nap alatt, a harmadik nagy része már akkor elkelt, amikor még haza sem értem Kerekegyházáról.
A magyarok imádták az ízesített szénsavas üdítőket, ám érdemes felidézni, hogy a rendszerváltás után az italokat gyártó téeszek, állami gazdaságok szétesésével a nagy márkák, úgymint
sorra tűntek el a polcokról. Ezzel előkészítették a terepet az olyan kisvállalkozások számára, mint Nagy Erviné.
„Éreztük, hogy ez jóval nagyobb biznisz, mint a szóda, de egyszerűen nem tudtunk többet értékesíteni, mert a kerekegyháziak nem tudtak többet gyártani. Volt, hogy a kialkudott mennyiséget sem tudták biztosítani, mert szinte lerabolták őket a vásárlók. Egy idő után már a pesti zöldségesek is elkezdték felvásárolni az üdítőket, mindenki ráharapott.”
A Nagy család – Ervin bátyjáék is beszálltak a munkába – úgy határozott, hogy saját kezébe veszi a sorsát: vásárolt három-négy gépet Kerekegyházáról, megvette a receptúrát a Kecskemét Vintől, és a szódásüzemben kézi erővel elkezdte gyártani az ízesített, cukros üdítőket. Egy nap alatt két műszakban, egy tucat emberrel 2400 üdítő készült. Ma egy óra alatt ennek több mint a dupláját teljesítik. „Mi voltunk a harmadik vagy negyedik kisüzemi üdítőgyártó cég az országban. Ebből kettő Kerekegyházán volt. Olyan kereslet volt, hogy két hónap alatt eljutottunk a gyártási kapacitás maximális kihasználásáig. Pontosan ugyanott tartottunk, mint a kerekegyháziak: nem tudtunk eleget gyártani. Pedig volt, hogy hajnali kettőkor feküdtem le, két órával később pedig már újra az üzemben kevertem a terméket.”
Nemcsak a cég dübörgött, hanem a vadkapitalizmus is: amikor a Hajógyári-szigeten be akarták pakolni a Pepsi és a Coca-Cola beszállítójától, az amerikai ConStartól megvásárolt PET-palackokat, a raktárosnak rendszeresen oda kellett csúsztatni a 100 forintost, hogy elindulhasson a szállítmány.
A felturbózott nyerges IFA-jukat úgy megpakolták, hogy a pesti rakparton a sáv közepén kellett haladni, hogy elférjenek a híd alatt.
Gombamód szaporodtak a környéken a hozzájuk hasonló üdítőgyártók, a folyamatnak végül a Coca-Cola árháborúja vetett véget. Míg Nagyék és a többi kiskereskedő 52 forintért árulták a 2 literes üdítőjüket, addig a Coca-Cola 128 forintot kért a saját termékéért. Nagy Ervin állítása szerint egy trösztszerű megegyezés révén a Coca-Cola és a Pepsi meredeken csökkenteni kezdte az árat, és ezzel szép lassan „kiszerválta” a piacról a kicsiket. Az akasztói vállalkozó ekkor került először padlóra, két évre bezárta a boltot, egyéb üzleti érdekeltségekkel foglalkozott, ám amikor a nagyok újra emelni kezdték az árat, ismét beszállt.
A régi kereskedők közül addigra a legtöbben bedobták a törülközőt, így a vállalkozónak a Magyarországon addigra megjelenő kiskereskedelmi láncokkal (mint például a SPAR, az Auchan vagy a Tesco) kellett volna üzletelnie. A cégnek azonban nem volt targoncája a pakoláshoz, az IFA-jukkal pedig nem lehetett odaállni a raktárak kamionos rámpáihoz. Egyszerűen nem feleltek meg a változó követelményeknek. Közben a multik elterjedésével sorra zártak be azok a kis üzletek, ahol korábban az üdítőiket árulták. 2005-re újra csődközelben voltak. Feleségével, Tímeával, aki ma a cég egyik vezetője, megszületett az első gyermekünk, és elhatározták, hogy valami újba fognak. Volt egy komolyabb gyártósoruk, raktáruk, ásványvízkútjuk, ahhoz tehát már túl nagyra nőttek, hogy vasáron mindenen túladjanak. Egyetlen dolog jöhetett szóba, a profilváltás.
Akkoriban rengeteg szabadidőm volt, sokat neteztem. Amerikai oldalakon statisztikákat olvastam arról, várhatóan mennyivel csökken majd a szénsavasüdítő-gyártás volumene, és hogy helyette a funkcionális üdítők futhatnak fel, például a sportitalok.
Szétnéztek a piacon, és a konditermekben három gyártóhoz köthetően találtak sportitalt. Mindegyik palack félliteres volt, 500 mg L-karnitin-tartalommal, különböző színekben pompázott, és akkori pénztárcával horrorárnak számító 400-500 forintért árulták őket.
Nagyéknak megvolt a technikai felszereltsége, azt kellett kitalálniuk, honnan szerzik be a sportitalok alapösszetevőit, mint például az L-karnitin. És persze hogy hogyan építik ki kapcsolatrendszerüket, hiszen a vállalkozás addig soha nem foglalkozott funkcionális italok gyártásával. Megszületett az R-Water, és végül első körben literes kiszerelésben, fehér fóliás köntösben dobták piacra a hatásfokozó színezékektől megóvott Absolute Live termékeket.
„A saját régi árazásunkból indultunk ki, ezért majdnem ugyanannyiért adtuk a literes italunkat, mint a versenytársak a félliterest, ráadásul dupla, 1000 mg-os karnitintartalommal. A fogyasztók eleinte nem is értették a dolgot.”
Pedig pusztán arról volt szó, hogy Nagyék korábbi tapasztalatból fakadóan nem kívántak irtózatos árréssel dolgozni.
Az életmódváltáshoz, rendszeres testmozgáshoz összeállított termékcsalád után 2012-ben elindult a Power Fruit gyártása is. A legkülönbözőbb típusú gyümölcsökből készül a termék, sőt néhány éve már sárgarépás, céklás italokat is készítenek.
„A fitt, egészségtudatos életmód egyre trendibb, nálunk nagyon divatosak a sportitalok, ebben talán még sok nyugat-európai országot is lekörözünk. Ezzel párhuzamosan egyre több szereplő jelenik meg a piacon. Nekünk 2008-ban már olyan bevételünk volt az eladásból, hogy később megérte beruházni új gyártótelepre, laborra, gépekre, technológiára. Ma 6000 darab üdítőt gyártunk óránként és a gyártáshoz négy ember kell közvetlenül.”
Az akasztói üzem nemzetközi összevetésben is állja a sarat: a cég élelmiszermérnökei saját laborban vizsgálják a termékeket. Nagy Ervin állítja, amit a budapesti agráregyetemen a sör-szeszipari laborban látott, náluk is megvan.
A lékonyhában olyan zárt légcsererendszer működik, amely alig több mint két perc alatt kiáramoltatja a levegőt, és teljesen steril környezetet teremt, megelőzve a termék szennyeződését. A palackokat ózonizált vízzel öblítik ugyanilyen célból.
A cég folyamatosan terjeszkedik, a kelet-közép-európai régió számos országába szállít, de Izlandra, Írországba és Máltára is jut a vitaminos italokból. Rendre próbálkozik új termékek fejlesztésével, a közelmúltban például L-karnitin-tartalmú rágótablettát dobott a piacra. A cég 20-25 munkatárssal évi 5,5 millió palack üdítőt értékesít. Az erőfeszítések tavaly MagyarBrands-díjat értek, ám Nagy Ervin szívéhez ennél is közelebb áll az Év gyára- szakmai zsűri által odaítélt cím.
(Borítókép: Nagy Ervin. Fotó: R-Water)