Index Vakbarát Hírportál

Olyat mondott Varga Mihály, amivel a forintot és az OTP részvényeit is megrángatta

2023. szeptember 21., csütörtök 17:19

Az OTP-re és a forintra délelőtt a pénzügyminiszter által délelőtt belengetett bankadóemelési ötlet hatott igencsak negatívan, ami nem volt meglepő reakció – jelezte az Index megkeresésére Árokszállási Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője.

Egerben, a Magyar Közgazdasági Társaság 61. vándorgyűlésén Varga Mihály pénzügyminiszter is felszólalt. Elmondta, a kormány mérlegeli, hogy milyen további lépéseket tehet. Úgy látják, hogy egyes szektorok rekordnyereséget érnek el, mindenekelőtt a bankszektor, ezért további adóeszközöket vethetnek ki, hogy a megnövekedett hiányt mérsékeljék.

Ugyancsak felmerülhet a kamattámogatások csökkentése, mondván, hogy indokolatlan lehet 3-5 százalékos hitelkamatokat fenntartani, amikor a piaci szint ennek a többszöröse. Több részletet ezekről nem mondott, vélhetően a harmadik negyedéves adatok tükrében fognak döntést hozni. A további bankadóemelések lehetséges kivetése meglehetősen ijesztően hangzott, a forint gyengülni kezdett, az OTP részvénye hirtelen 7 százalékkal csökkent – világított rá az Economx.

A bankadóemelés ötletét lengette be a pénzügyminiszter

Az OTP-re és a forintra a délelőtt a pénzügyminiszter által belengetett bankadóemelési ötlet hatott igencsak negatívan, ami nem volt meglepő reakció – állapította meg az Index megkeresésére Árokszállási Zoltán. Csütörtök délután 16 óra 15 perc magasságában 387,69 forint volt egy euró.

Az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője rávilágított, hogy 

délután aztán a Fidesz frakcióját vezető Kocsis Máté nyilatkozott arról, hogy a bankadót nem fogja megemelni a kormány, minden ettől eltérő állítás magánvélemény.

A pénzügyminiszter által mondottakkal ellenkező értelmű bejelentés hatására az OTP a délelőtti, 700-800 forintos részvényenkénti esés nagyjából felét ledolgozta, de egyelőre (délután háromnegyed négykor) a tegnapi záróértékéhez képest továbbra is mélyen a negatív tartományban tartózkodik.

Az elemző megjegyezte, az egymásnak ellentmondani látszó híráramban nehéz látni, hogy a költségvetési hiány tartását milyen eszközökkel fogja elérni a kormány, és hogy a bankszektorral és a részvénypiaccal kapcsolatban összességében milyen hatásokkal lehet számolni.

A délutáni (pillanatnyi!) állapot szerint a kormány nem gondolkozik adóemelésekben, ugyanakkor a hivatalos, a GDP 3,9 százalékára belőtt költségvetési hiánycélt intézkedések hiányában nem látjuk tarthatónak idén. Ezért vagy a hiánycél megemelése, vagy a kiadások csökkentése, esetleg ezek kombinációja jöhet szóba

– jelezte Árokszállási Zoltán, megjegyezve, a pénzügyminiszter ugyanakkor elmondta délelőtt, hogy a monetáris politika is léphet. Azonban az Equilor számára nem világos, hogy az MNB valamiféle lépése a költségvetési hiánycél tartásához milyen módon járulhat hozzá rövid távon. „A jelen pillanatban azt tudom elmondani, hogy anélkül, hogy a kormányzattól, illetve az MNB-től további, tisztázó információk, bejelentések érkeznének, nem lehet arról nyilatkozni, hogy a részvénypiacra és a forintra milyen további hatásokkal lehet számolni” – zárta gondolatait a szakértő.

A Közgazdász-vándorgyűlésen rövid interjút készítettünk Varga Mihállyal, ahol érintettük a bankok nyereségét is. Ezzel kapcsolatban Varga Mihály arra hívta fel a figyelmet, hogy ha az adóbevételeket mérlegeljük, akkor egy fiskális eszköz lehet a bankadó megemelése. Ugyanakkor nem erről van most szó, a monetáris politika jelentősen belenyúlt a banki eredményekbe, méghozzá pozitívan, hiszen a jegybanki magas kamatszint hozza össze a bankrendszer nyereségének nagy részét.

Két dolgot tehetünk: tétlenül nézzük a folyamatot, vagy közreműködünk abban, hogy ez megváltozzon

– fogalmazott a pénzügyminiszter, megjegyezve, hogy a korábbi panelbeszélgetésen lehetőséget nyitott a monetáris politika számára, amit majd mérlegelnek.

(Borítókép: Varga Mihály. Fotó: Németh Kata / Index)

Rovatok