Az infláció visszavonulóra fogta, ezért Matolcsy György jegybankelnök hónapról hónapra meglengeti kamatvágó kardját. Az Indexnek nyilatkozó szakértők szerint nem lesz ez másként a keddi kamatdöntő ülésen sem, ahol várhatóan 100 bázisponttal csökkentik az effektív kamatszintet, így az 13 százalékon összeér majd az alapkamattal.
A Monetáris Tanács augusztusi kamatmeghatározó ülésén az irányadó kamatszintet 14 százalékra csökkentette a korábbi 15-ről, és az elemzői várakozásoknak megfelelően nem változtatott a jegybanki alapkamat 13 százalékos szintjén. A szeptemberi kamatdöntés előtt szakértőket kérdeztünk arról, mi lehet a jegybank következő lépése.
Az egynapos betéti kamatszintet 100 bázisponttal csökkenti a jegybank, ami nem okoz meglepetést, ezzel zárna össze az alapkamattal, és előbbit ki is vezetheti az MNB
– jelezte előre az Indexnek a keddi kamatdöntés előtt Varga Zoltán. Az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint ennél fontosabb információ lehet, ha kapunk a jegybanktól valamilyen üzenetet a további, várható kamatpályával kapcsolatban. Elsősorban arra lehetnek kíváncsiak a piaci szereplők, hogy mennyire lassíthatják le a kamatvágás ütemét októbertől.
Molnár Dániel, a Makronóm Intézet makrogazdasági elemzője is megerősítette, hogy az egynapos betéti kamat 13 százalékos szintre vágása szinte borítékolható. Ezt a mostani forintgyengülés nem befolyásolja, tekintve, hogy a lépést a jegybanki kommunikáció is előkészítette, és az árfolyam gyengülése jelenleg nem olyan mértékű, hogy az a tervei megváltoztatására ösztönözze a Monetáris Tanácsot.
A szeptember utáni stratégiára viszont jelentős hatást gyakorolhat Molnár Dániel szerint a forintárfolyam jelenlegi gyengülése. A jegybank ugyanis nem engedheti meg a túlzottan laza monetáris politikát, mivel az árfolyam rendkívül érzékenynek mutatkozott az elmúlt időszakban, annak érdemi gyengülése pedig az infláció letörésének ütemét veszélyeztetné a szakértő szerint.
A kamatvágás önmagában nem – hiszen azt a piac már beárazta –, inkább az egyéb üzenetek mozgathatják meg az árfolyamot
– jelezték a szakértők egyöntetűen. Molnár Dániel megjegyezte, hogy amennyiben a jegybank lazább hangnemet üt meg és gyors ütemű kamatcsökkentést vetít előre, az további forintgyengülést hozhat el, miközben egy szigorúbb hangnem az árfolyam erősödését eredményezheti.
Amennyiben a befektetők azt olvasnák ki, hogy a jelenlegi piaci környezetben túl gyors lesz a kamatvágás további üteme, elképzelhető forintgyengülés, ez esetben a 395-ös szint lehet megcélozható
– erre már Varga Zoltán mutatott rá, megjegyezve, hogy az MNB tavaly október óta rendkívül következetesen kommunikál, és folyamatosan kellő szigorral kezeli a helyzetet.
(Borítókép: Matolcsy György. Fotó: Stiller Ákos / Bloomberg / Getty Images)