Index Vakbarát Hírportál

Kettészakadtak a magyar ipari árak

2023. szeptember 28., csütörtök 08:47

Idén augusztusban az ipari termelői árak átlagosan 2,3 százalékkal alacsonyabbak voltak az egy évvel korábbihoz képest. A belföldi értékesítés árai 8,6 százalékkal nőttek, az exportértékesítéséi 7,6 százalékkal csökkentek. A nagy eltérést elsősorban az okozta, hogy az alapvetően hazai piacra termelő, azon belül nagy súlyt képviselő energiaiparban a belföldi értékesítési árak meghaladták az egy évvel korábbi szintet, miközben az exportértékesítési árak már jelentősen elmaradtak attól – tájékoztatott erről a Központi Statisztikai Hivatal.

A jelentés szerint augusztusban az ipari termelői árak alakulásában az alapanyagok drágulása és az előállítási költségek emelkedése, továbbá a forint euróval szembeni, egy év alatt történt erősödése is szerepet játszott. Az előző hónaphoz viszonyítva a belföldi értékesítési árak 0,3, az exportértékesítési árak 0,9 százalékkal nőttek, így az ipari termelői árak összességében 0,7 százalékkal emelkedtek. 

Az idei év augusztusában a tavalyi évhez képest a belföldi értékesítés árai átlagosan 8,6 százalékkal növekedtek, ezen belül

Az ágazatok csoportjai közül belföldön az energia- és továbbfelhasználásra termelő ágazatokban együttesen 7,5, a beruházási javakat gyártókban 6,0, a fogyasztási cikkeket gyártókban 11,5 százalékkal emelkedtek az árak. Az ipari exportértékesítési árak 7,6 százalékkal csökkentek, ezen belül a 90 százalékos súlyt képviselő feldolgozóiparban 0,9, a 9,8 százalékos súlyú energiaiparban 61,0 százalékkal voltak alacsonyabbak az árak.

Az idei év első nyolc hónapjában az előző év azonos időszakához képest a belföldi értékesítés árai 37,7, az exportértékesítéséi 3,4 százalékkal emelkedtek, így az ipari termelői árak összességében 14,6 százalékkal voltak magasabbak – összegezte a KSH.

Energiaárak okozzák a problémát

Már júliusban is arról számoltunk be, hogy az ipari termelői árak átlagosan 1,3 százalékkal magasabbak voltak az egy évvel korábbihoz képest. A belföldi értékesítés árai 19,5 százalékkal nőttek, az exportértékesítéséi 7,6 százalékkal mérséklődtek – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

A nagy eltérést elsősorban az okozta, hogy az alapvetően hazai piacra termelő, azon belül nagy súlyt képviselő energiaiparban a belföldi értékesítési árak jóval meghaladták az egy évvel korábbiakat, miközben az exportértékesítési árak már csökkentek. Az ipari termelői árak alakulásában az alapanyagok drágulása és az előállítási költségek emelkedése, továbbá a forint euróval szembeni, egy év alatt történt erősödése is szerepet játszott

– fogalmazott akkor a KSH az adatokról. Júliusban az előző hónaphoz viszonyítva a belföldi értékesítési árak 0,4, az exportértékesítésiek 1,1 százalékkal nőttek, így az ipari termelői árak összességében 0,9 százalékkal emelkedtek.

Rovatok